Kétharmad kell Polt Péter leváltásához, itt a legújabb kormányjavaslat

Betont öntenek a betonra.

2021. október 13., 20:51

Szerző:

Polt Pétert először 2000-ben, az első Fidesz-kormány idején választották legfőbb ügyésszé. Azóta is többször mondták, hogy a Fidesz pártkatonája. Amikor 2010-ben, a Fidesz újra hatalomra került, ismét legfőbb ügyész lett.

Az ellenzéki politikusok folyamatosan hangoztatják, hogy kétharmad nélkül is készek simán leváltani a fideszes pártkatonákat, leggyakrabban ez Polt Péter neve kapcsán vetődik fel.

444.hu szúrta ki, hogy megjelent egy olyan javaslatcsomag a parlament honlapján, amivel a kormány úgy módosítaná az országgyűlésről szóló törvényt, hogy

 

a legfőbb ügyészt csak kétharmaddal lehessen leváltani.

Hasonló védettséget kapna az alapvető jogok biztosa és annak helyettese is. 

Az Alaptörvény szerint a legfőbb ügyész megválasztásához eleve az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Polt Pétert 2019 novemberében választották meg újabb 9 évre. De a róla szóló törvény azt is kimondja, hogy a legfőbb ügyészi jogköröket az új legfőbb ügyész megbízatásának kezdetéig gyakorolja.

A hivatalban lévő legfőbb ügyész mandátuma mindaddig automatikusan meghosszabbodik, amíg a parlament kétharmados többséggel meg nem tudja választani az utódját.

Ilyen körülmények között, ha a Fidesz el is vesztené a választást, Polt Pétert a mandátuma lejárta után sem lehetne lecserélni, ha a választásokon a győztesnek nincs kétharmados többsége.

A kormány módosítójának indoklásából azt derül ki, hogy a változtatásra azért van szükség, mert az alaptörvényben szabályozott alkotmányos szervek minősített többséggel megválasztott vezetőinél egymáshoz akarták igazítani a megválasztás és a leváltás szabályait. „A módosítás célja az Alaptörvényben szabályozott alkotmányos szervek minősített többséggel megválasztott vezetői kapcsán a megbízatás megszűnéséhez szükséges szavazati arány egységesítése annak érdekében, hogy a megbízatás megszüntetésének szabályai a megválasztáshoz előírt rendelkezésekhez igazodjanak” – írják.

(Kiemelt kép: Budapest, 2020. május 6. Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 6-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)