Két isteni csoda között megáldották Semjén Zsoltot a Budapest Sportarénában

2018. szeptember 25., 13:31

Szerző:

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese is tiszteletét tette azon a háromnapos augusztusi rendezvényen, amelyet a a Christ for All Nations nevű karizmatius keresztény mozgalom tartott több ezer ember előtt augusztusban a Papp László Budapest Sportarénában. Üdvözölte az előadókat, akik aztán

imádkoztak is érte, megáldva őt és a Orbán-kormányt is

– írja a 24.hu a CfaN közleményére hivatkozva. 

A karizmatikus keresztény mozgalom által rendezett prédikátorok evangelizáltak, gyógyítottak, és a magyar karizmatikus gyülekezetek szervezetek is nagy számban képviselték magukat. Hasonló gyülekezetre hajaz az Orbán-Gáspár-féle Felház is.

Egyébként a CfaN vezetői állítólag halottakat is támasztottak fel Jézus erejének hála, és isteni csodák kísérik útjukat.

A konferencia egyik emlékezetes pillanata az volt, amikor egy hatalmas magyar zászló fölött – amelyet 30 magyar lelkész tartott a széleinél a színpadon – imádkoztak közösen Magyarországért

– idézi a szervezetet a 24.hu. A portál augusztusban egyébként riportot közölt a Tűz 18 néven futó rendezvényről, de abban Semjén Zsoltról nem esik szó.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.