Két hét alatt kilencen fagytak halálra a főváros közterületein

Kilenc holttestet találtak Budapesten az elmúlt két hétben közterületen, többségük kihűlés miatt vesztette az életét – tudta meg a 24.hu.

2023. december 15., 11:51

Szerző:

Az elmúlt két hétben fagyhalált szenvedő hajléktalanok közül hat személyt még nem sikerült azonosítaniuk a hatóságoknak – tudta ,meg a 24.hu. December elsején a Péterfy Sándor utcai kórházban vesztette életét egy hajléktalan, akit kihűlés miatt vittek kórházba a mentők az Örs vezér téri aluljáróból. Két nappal később Óbudán találtak egy ismeretlen férfi holttestet a járőrök. Újabb két nap múlva a Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóból vittek kórházba egy súlyosan kihűlt férfit, akinek a terápiás kezelés ellenére sem tudták már megmenteni az életét. December hatodikán is halálra fagyott egy ember a fővárosban: a XV. kerületi Károlyi Sándor utca végét követő erdős területen került elő egy férfinek a holtteste, akinek a kilétét szintén nem lehetett már megállapítani. Ezen a héten kedden egy 30 és 50 közötti férfinak a holttestét találták meg a XX. kerületben, a Köves utca közelében közterületen.Ugyanazon a napon Józsefvárosban is holtan találtak egy 35–55 év közötti hajléktalant.

A BRFK sajtóosztályaz azt közölte:Egyik esetben sem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja, ezért egyik esetben sem indult nyomozás. A halálesetek pontos okának megállapítása a folyamatban lévő közigazgatási eljárások feladata. Közölték, hogy nem vezetnek statisztikai kimutatást arról, hogy összesen hány hajléktalan halt meg eddig ebben a hónapban Budapesten.

Ahogy arról beszámoltunk, Magyarországon minden évben százak halnak meg kihűlés miatt. Jellemzően idős emberek a fagyhalál áldozatai, akik saját otthonukban halnak meg. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Dinendra Haria / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP)