A rendőrség két embert kiemelt, egy nőt feljelentett a pénteki tüntetés alatt

A péntek esti tüntetés során két embert kiemeltek a rendőrők.

2024. február 17., 09:39

Szerző:

Miután a tüntetés befejeződött, a résztvevők egy kisebb csoportja a Dózsa György úton maradt, és megpróbálták provokálni a rendőröket. Két ember a biztosításban részt vevő egyenruhások és a jogellenes csoportosulás közé szorult, ezért saját biztonságuk érdekében a rendőrök kiemelték onnan – írja a police.hu. A 24.hu információi szerint az eset akkor történt, amior a résztvevők közül több százan a helyszínen maradtak és a Fidesz Lendvay utcai székházánál dulakodtak a rendőrökkel.

A tüntetés biztosítása során a rendőrök további két emberhez hívtak mentőt, akik a tömegben rosszul lettek. Egy pedig nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt feljelentettek.

A rendőrség a Fidesz székházat védte

Becslések szerint ötvenezren tüntettek péntek este a Hősök terén a gyermekvédelmi rendszerben áldozatul eső gyerekek mellett. A hivatalos program vége után néhány százan a Fidesz közeli székházához vonultak a Lendvay utcába. Ott rendőrsorfal várta őket, ám kisebb dulakodáson kívül nem történt komolyabb atrocitás.

Amint arról beszámoltunk, pénteken este a Hősök tere megtelt, rég látott tömeg gyűlt össze az influenszerek „Odakint most szörnyek járnak” elevezésű demonstrációjára, amelyet a Novák Katalin lemondását megelőző események elleni tiltakozás céljából hirdettek meg. 

„Az elmúlt napok történései arra sarkalltak minket, hogy együtt lépjünk ki az online térből. Nagyon nincs rendben, hogy a magyar közélet uszításból, gyűlöletkeltésből, karaktergyilkosságokból áll. És ha ez nem lenne elég kiábrándító, az is kiderült, hogy a pápalátogatás ürügyén szabadon engedtek egy embert, aki aktív segítője volt egy gyermekbántalmazó erőszaktevőnek. Elnöki kegyelemmel szabadult, erkölcsi bizonyítványt kap, bármikor újra gyerekek közelében dolgozhat. Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A cserbenhagyás után most el is árulták az áldozatokat. A dühünket, a fájdalmunkat, az együttérzésünket szeretnénk ezúton is kifejezni” – fogalmazták meg a szervezők a tüntetés célját

Gulyás Márton, a Partizán vezetője egy gyűjtést is bejelentett.. „25 millió forint! Ez kell ahhoz, hogy egy egykori bántalmazott, jelenleg hajléktalanságban élő fiatal életét megmentsük, és a lakhatását végre biztosítsuk” – mondta.

E célra hirdettek közös adománygyűjtést az „Odakint most szörnyek járnak” megmozdulás szervezői az Utcáról Lakásba Egyesülettel. A pénz alig egy óra alatt összegyűlt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: merész Márton/168.hu)

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

A csütörtöki Kormányinfón kiderült, hogy Gulyás Gergely szerint kivel fog össze Magyar Péter, hogy elfogadja-e Orbán Viktor Zelenszkij meghívását, hogy mi a helyzet a kórházak adósságával és milyen megállapodása lesz Magyarországnak Kínával.