Készüljön! Gyurcsány Ferenc hamarosan önt is felhívhatja telefonon!
A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.
Elmondta, három hete indította el aláírásgyűjtő akcióját a DK, azóta a petíciót csak az interneten több mint 100 ezren írták alá, és beszámolók szerint a DK utcai aláírásgyűjtő pultjai előtt is hosszú sorok kígyóznak, így reményeik szerint itt is sok-sok ezer aláírás gyűlik össze.

Közölte, a telefonos kampányban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ad tájékoztatást az akció lényegéről, és arról, hogyan lehet csatlakozni a kezdeményezéshez. Molnár Csaba közlése szerint a kampánnyal egy erre szakosodott céget bíztak meg, amely a következő két hétben minden jogszabály betartásával a vonalas készülékkel bíró magyar állampolgárokat fogja felhívni.
A felmérésekből már korábban tudták, hogy ezzel a kezdeményezéssel egyetért a magyar választópolgárok több mint kétharmada – mondta.