Későbbi iskolakezdés: „Jó ötlet, de nem lesz belőle semmi”

Karácsony Gergely szerint később kellene kezdeni a tanítást, hogy ne legyen zsúfoltság a tömegközlekedésen. Radó Péter oktatáspolitikai szakértő szerint a KLIK biztosan nem megy bele.

2021. május 13., 13:49

Szerző:

Az oktatáspolitikai szakértő a Klubrádió csütörtök reggeli adásában elmondta, hogy ez a kamaszoknál mindenképpen jó ötlet, a kisebbeknél pedig attól függ, hogy tudják összegyeeztetni a szülők a munkakezdéssel. Az oktatáspolitikai szakértő ugyanakkor nem hiszi, hogy a Klik belemenne ebbe; túlságosan áthatja a rendpárti megközelítés az oktatásirányítást.

Radó Péter azt is kifejtette, hogy az iskolakezdés időpontja szinte sohasem a pedagógiai megfontoláshoz igazodott, hanem ahhoz, hogy mikor kezdődött a munka a szülőknek. Szerinte elméletileg az iskolaigazgatók önállóan eldönthetnék, hogy 8-kor vagy 9-kor kezdődjön a tanítás. Ez ma Magyarországon problematikus, mert úgy tudja, a Klik engedélye nélkül nem lehet ilyet tenni, és nem gondolja, hogy a Klikek beleegyeznének a dologba.

„Decentralizált, rugalmas oktatási rendszerre lenne szükség, ahol az iskola képes alkalmazkodni a szülők igényeihez és összehangolni más megfontolásokkal. Ugyanakkor az egész oktatásirányítást áthatja egyfajta rendpárti megközelítés, amely szerint mindenkinek ugyanazt kell tanulnia, ugyanakkor, ugyanúgy kell öltözködnie és ugyanúgy kell kinéznie – fogalmazott a szakértő.

Szerinte a folyamatos reform normális állapota kellene legyen az oktatásnak, mert manapság különösen gyorsan változik minden akár szociális, akár technológiai téren, és így lehetne alkalmazkodni a világhoz.

(Kiemelt képünk illusztráció: Felső tagozatos diákok és gimnazisták érkeznek a jelenléti oktatás első napján a Szent Imre Katolikus Gimnázium és Általános Iskolába Nyíregyházán 2021. május 10-én. Fotó: MTI | Balázs Attila)

 

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.