Kényszergyógykezelésre mehet a férfi, aki berúgta egy lakótelepi lakás ajtaját, megfürdött, majd távozott

2019. március 29., 13:39

Szerző:

A Békéscsabai Járási Ügyészség súlyos testi sértés és garázdaság miatt előzetes kényszergyógykezelését kezdeményezte annak a 41 éves békéscsabai férfinak, aki 2019 márciusában két alkalommal is erőszakos cselekményt követett el. 

A férfi március 22-én az esti órákban

Békéscsaba egyik lakótelepi lakásába az ajtó berúgásával hatolt be, majd fürdést követően onnan távozott.

Néhány nappal később, március 26-án a hajnali órákban ismerősét annak lakásában ököllel többször megütötte, és egy késsel megvágta a nyakát. A sértettnek a bántalmazás során az orrcsontja eltört, továbbá a koponyája zúzódott és a nyakán vágott seb is keletkezett.

A férfi ellen másik eljárás is folyik garázdaság bűncselekménye miatt, továbbá 2019. március 25-én rendzavarás és garázdaság szabálysértésében megállapították a felelősségét – írta az Ügyészség.