Összesen 5 hallgató kezd kémiatanár szakon az egész országban
A Pécsi Tudományegyetemen több szakpárosításban indítottak külön fizika- és kémiatanári szakokat, ezekre nem jelentkezett senki, de a Miskolci Egyetemen sem indul fizika, kémia, biológia tanári képzés.
Alig lesz biológia-, kémia- és fizikatanár, de az Orbán-kormány rekordként hirdeti a pedagógusképzésbe felvettek számát – írja Népszava. Mindössze 1550-en kerültek be idén az ötéves tanárképzésbe, és még közöttük is alig vannak, akik természettudományi tárgyakat oktatnának.
Gulyás Gergely nemrég egy Kormányinfón azt mondta, megoldott a pedagógus utánpótlás, ugyanis rekordot döntött idén a pedagógusképzésbe felvettek száma. Ehhez képest az ország legnagyobb tanárképzőjén, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanárképző Központjában, az ötéves osztatlan tanárképzés keretében mindössze 5 új hallgatót sikerült felvenni kémiatanár szakra valamilyen szakpárosításban – derült ki a felvi.hu adataiból.
Kémia-matek szakra egy, kémia-magyar szakra szintén egy, biológia-kémia szakra három ember nyert felvételt az ELTE-n.
Az osztatlan tanárképzés – s különösen a természettudományos tárgyak – esetében más egyetemeken ennél is rosszabb a helyzet – olvasható a cikkben.
A Pécsi Tudományegyetemen több szakpárosításban indítottak külön fizika- és kémiatanári szakokat, de ezekre még csak nem is jelentkezett senki.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen 2 diák tanulhat tovább angol-biológia, 2 angol-matek szakon, az angol-fizika és az angol-kémia senkit nem vonzott, az osztatlan tanári képzésben a legtöbb hallgatót (8 fő) pedig az etika-történelemtanár szakra vették fel.
A Miskolci Egyetemen 11-en tanulnak tovább földrajz-történelem tanári szakon, fizika, kémia, biológia tanári képzés nem indul.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen semmilyen szakpárosításban nem hirdettek meg természettudományos tanári képzést.
Mindebből jól látszik, hogy az ötéves osztatlan tanári képzésen belül rendkívül alacsony azoknak a tanárjelölteknek a száma, akik természettudományos tantárgyakat oktathatnak majd, ha egyáltalán lediplomáznak vagy tanári pályára állnak – írta meg a Népszava.
(Fotó: MTI/Vajda János)