Kemény lecke lesz ez Orbánéknak

A közelgő önkormányzati választásokhoz időzítve a Fidesz propagandagépezete magas fordulatszámra kapcsolt, egymást érik a nagy sikerekről szóló hírek és a szép ígéretek. Száguld a gazdaság, eltűnt az infláció, csúcson a foglalkoztatottság, csökkennek a rezsik, hogy csak a leggyakrabban hangoztatott szólamokat idézzük. Hogy a valóban gyors, éves szinten 3 százalék körülire várható növekedési tempó főként az uniós fejlesztési forrásoknak és a gépjárműiparnak, valamint az alacsony tavalyi bázisnak köszönhető, arról már nem esik hivatalos szó, ahogy arról sem, hogy az egész EU-ban deflációhoz közeli helyzet van, nem csak nálunk, és ez egyébként nem kedvező a gazdaságra nézve, a foglalkoztatottságot pedig leginkább a közmunka és a külföldön dolgozók növekvő száma emeli. Ez utóbbi tényező legújabb bizonyítéka a tavalyi adóbevallásokat összegző KSH-anyag, amely jóval kevesebb adózóról számol be, mint a kormányzati adatok szerinti munkavégzők száma, márpedig bevallást mindenkinek készítenie kell, aki jövedelemhez jut. A KSH számaiból az is kiderül, hogy az adózók több mint harmada minimálbér vagy az alatti jövedelemre tett szert, és ezek aránya évről évre növekszik. Az is feltűnő, hogy nő a szakadék az alacsony és a magas keresetűek között, a középréteg pedig egyre fogyatkozik.

A látszólag szép mutatók mögött tehát veszélyes gazdasági és társadalmi tendenciákat látunk. Ezekről Orbánék nem akarnak tudomást venni, ők tudatosan egy szűk, a lakosság nagyjából negyedét kitevő, de ennél jóval nagyobb befolyással bíró rétegnek igyekeznek – saját maguk után – minden lépésükkel kedvezni, és látványosan lemondanak a leszakadtakról. Hála ennek, mára 40 százalékra nőtt a szegénységi küszöb alatt élők száma, és a szociális egyenlőtlenségben az unión belül már csak Románia, Bulgária és Görögország van mögöttünk. Még ijesztőbb a kép, ha a regionális eltéréseket nézzük: Észak-Magyarországon és az Alföldön minden mutató messze rosszabb, mint a fővárosban, legyen szó akár az átlagos jövedelemről, a munkanélküliségi rátáról vagy bármi másról.

Minderről egy szó sem esik a kormányzati kommunikációban és a közszolgálati lakájmédiában. Ott a hatalmas sikerekről szóló beszámolók mellett leginkább a bankellenes demagógiára és a rezsicsökkentés dicsőítésére marad idő, teljesen egyoldalú beállításban. A tisztességtelen banki gyakorlat megszüntetése és az ügyfelek kárpótlása fontos dolog, túlzás azonban a devizahitelek minden felelősségét egyoldalúan a hitelezőkre hárítani, és elhallgatni a hitelfelvevők és az állam szerepét mindebben. Ami a rezsicsökkentést illeti, azt is közölni kellene az emberekkel, hogy a költségmegtakarítás kétharmada a lakosság felső ötödénél csapódik le, és az árcsökkentés csaknem felét közvetve az állam fedezi, méghozzá a mi adóinkból.

Ez az arány jövőre csak nőni fog, mivel a jelek szerint emelkedésnek indultak az energiaárak, beleértve az importált gáz árát is. Vége tehát annak a kegyelmi időszaknak, amely lehetővé tette a fogyasztói árak csökkenését, nemcsak nálunk, hanem Európa nagy részén. A prognózisok szerint jövőre 20 százalék körüli gázárnövekedés várható, és drágul az áram is, ha tehát Orbánék tartani akarják a hazai lakossági árszintet, az egyetemes szolgáltatók vesztesége növekedni fog. A dolog pikantériája, hogy egyre több közműcég van állami tulajdonban, és a Fidesz célja a közműszolgáltatások teljes államosítása. Ez a szféra már tavaly is összességében százmilliárd forintos nagyságrendű veszteséget termelt, ami jelentősen megugrik, ha a fogyasztói árak nem változnak. Visszajön tehát az a veszélyes gyakorlat, hogy a hazai árak elszakadnak a tényleges költségektől, és a különbözetet az állam állja. Ebben nem csupán az a baj, hogy becsapnak minket, és velünk, az adóforintjainkból fedezik a rezsicsökkenésünket, de az energiatakarékossági, hatékonysági szemlélet is a háttérbe szorul.

A rezsicsökkentési demagógia fenntartása az államosítás folytatásával fűszerezve szakértői becslések szerint százmilliárdokkal terhelheti meg a jövő évi büdzsét. Nem véletlen, hogy a korábbi évektől eltérően a kormány az utolsó pillanatig kalkulál, és nem siet a fő számok nyilvánosságra hozatalával. Ami eddig kiszivárgott, tényleg indokolttá teszi az óvatosságot. Információk szerint 2,5 százalékos inflációval számolnak, a közszférában 4 százalék körüli béremelkedéssel, és 306 forint per euró árfolyammal. Ez utóbbi irreális, mivel már most is 314 körül mozog a kurzus, és az elemzők egybehangzóan további forintgyengülést várnak. (Az idei tervben is 295 forintos árfolyam szerepel, a tényszám viszont éves átlagban nagyjából 310 lesz.) A túlzott optimizmus nem véletlen, hiszen a kurzus a költségvetésre és az adósságállományra közvetlenül hat, méghozzá gyengülés esetén igen kedvezőtlenül. Az infláció miatti állami költségnövekedés több mint százmilliárddal tovább terheli a büdzsét, vegyük hozzá ehhez a közmű-államosítások már említett hatását, az adókedvezményekre tett újabb ígéreteket, valamint a banki elszámoltatásból származó, a visszamenőleges adókorrekcióból származó mintegy 150 milliárdos bevételkiesést.

Mindez máris több százmilliárddal rontja a jövő évi egyenleget, és akkor még nem beszéltünk az uniós növekedés lassulásából és az ukrán válság hatásaiból származó kockázatokról. Ez utóbbiak pedig döntő fontosságú tényezők, mert az említett többletterhek miatt a jövő évi hiány csak 3 százalék feletti növekedés esetén tartható a 3 százalék alatti szinten. Ez a tempó azonban szakértők szerint kizárt, részben az említett negatív tényezők, részben az uniós források jelentős csökkenése, részben pedig a magasabb idei bázis miatt. Orbánék tehát kemény lecke előtt állnak, a célok és ígéretek közül egyet-mást fel kell adniuk, félő, hogy ezúttal is a rövid távú haszonszerzés szempontjai fognak győzedelmeskedni a fenntartható növekedés igényével szemben.