Felére sorvadt a katolikusok száma Magyarországon

Drasztikus csökkenést mutat a katolikusok száma az elmúlt évtizedek népszámlálási adatai alapján – derül ki a tavalyi népszámlálás adataiból, amiket kedden sajtótájékoztatón ismertettek.

2023. szeptember 26., 16:39

Szerző:

Mint az a legújabb népszámlálási adatokból kiderült, a lakosság 60 százaléka válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen a vallása. Ezek alapján 2001-ben még 5,3 millió ember vallotta magát római katolikusnak, 2011-ben már csak 3,7 millió, 2022-ben pedig már csak 2,6 millió – idézi a 444.hu.

Bár kisebb arányban, de erősen visszaesett a szintén a római pápa fennhatósága alá tartozó görög katolikusok száma is a felmérés szerint: húsz éve 269 ezren, tíz éve 180 ezren, tavaly 165 ezren voltak.

A reformátusok száma 21-ről 16 százalékra csökkent, míg evangélikusnak a korábbi 4 után már csak 3,5 százalék mondta magát. A válaszadók 27 százaléka mondta azt, hogy nem vallásos.

(Kiemelt kép: a Miniszterelnökség által közreadott képen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elköszön a Budapestről távozó Ferenc pápától a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én. Forrás: Miniszterelnökség/Botár Gergely)

09:38

Hiba, hogy az Európai Bizottság azt erőlteti, hogy a miniszterelnökök tűzzék napirendre Ukrajna EU-csatlakozását, mert az nincs előkészítve. Az azonnali csatlakozás helyett először öt-tízéves időtávra stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni Ukrajnával – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

08:47

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható – tudatta a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel.