200 ezret nyerhet az a nyugdíjas katás, aki az átalányadózást választja

Ruszin Zsolt adószakértő szerint ha egy katás egyéni vállalkozó nyugdíjas januárig visszamenőleg áttér az átalányadózásra, az visszakaphatja a január és augusztus között általa befizetett 200 ezer forint katát.

2022. augusztus 24., 14:06

Szerző:

Ruszin Zsolt adószakértő a jogszabályok olvasatából arra következtet, hogy nyolc hónapra kaphatja vissza a havi 25 ezer forintos adót az általányadózásra áttérő katás egyéni vállalkozó nyugdíjas. Azért nyolc hónapra, mert szeptembertől már nem lehet nyugdíjasként katázni.

Megéri az átalányadózás

Az adószakértó kalkulációja alapján a legfeljebb 2 millió forint alatti bevételű nyugdíjas járhat a legjobban. Azért, mert (az általános) 40 százalékos költségátalány mellett két millió forintig adómentes az árbevétel. Az átalányadózásra áttérő nyugdíjasnak nincs havi bevallási kötelezettsége sem, és már ősszel hozzájuthat a 200 ezer forint kata-visszatérítéshez. A 200 ezer forinttal is számolva körülbelül 4,2 millió forintnyi éves bevételnél fogy el az adóelőny, amit a nyugdíjas realizálhat azzal, ha januártól visszamenőleg lép át az átalányadózásba a kata helyett.

A mellékállásúaknak is megfontolandó lehet a lépés, vagyis januárig visszamenőleg választani a kata helyett az átalányadózást, és visszaigényelni a katát (szintén 200 ezer forint lehet januártól augusztusig). Náluk annyi a különbség, hogy nekik 2 millió forint éves bevételig is pótolniuk kellene januárig visszamenőleg a nullás havi bevallásokat. Plusz számukra az adóelőny évi 2 716 845 forint bevételnél fogyna el, és mint az adószakértő felhívja rá a figyelmet, nekik számolniuk kell azzal is, hogy 2 millió forint felett már nem nullás bevallásokat kellene benyújtaniuk, hanem abba számokat kellene beleírni, amihez szakértelemre vagy könyvelőre lenne szükség – tette Hozzá Ruszin Zsolt.

A NAV oldalán  lévő kitöltési útmutató szerint az egyéni vállalkozói változásbejelentésben „Az átalányadózás választása a régi kata-alanyiság megszűnése miatt” címszó alatt a következő szöveg szerepel:

„Átalányadózásának kezdő időpontja 2022. szeptember 1- je.”

Vagyis ez alapján csak szeptembertől választhatják a katázók az átalányadózást. De akkor miért írja az adószakértő, hogy a nyugdíjasok és a mellékállásúak januárig visszamenőleg válasszák az átalányadózást, mert azzal jól járhatnak?

A vonatkozó jogszabályok alapján. Az új katatörvény átmeneti rendelkezésekről szóló részében ugyanis az szerepel, hogy aki az új kata választására nem jogosult, de 2022. augusztus 31-éig katázott, az szja-törvény szerint választhatja az átalányadózást a 2022-es adóévre.

Az szja-törvény szintén úgy fogalmaz, hogy adóévenként az adóév egészére lehet választani az átalányadózást.
És azt is rögzíti, hogy az adóév az az időszak, amelyre vonatkozóan az adó alapját meg kell állapítani, valamint az adóév fő szabály szerint a naptári év.
Az adószakértő leszögezte, az átalányadózás kizárólag adóévre választható. A kata miatt tettek kivételt, hogy lehet évközi is a választás, de ettől még adóévre szól. Az adóév pedig naptári évet jelent. Hogy végül is melyik időpont a mérvadó, a törvényben írt, vagy pedig a NAV-os útmutatóban jelzett, valószínűleg a hét egyik nagy kérdése. 

(Kiemelt fotónk illusztrációnk: Cégtábla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak Budapesti Adó- és Vámigazgatósága épületén, a főváros XIII. kerületében. MTVA/Bizományosi: Róka László)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.