Kaszópuszta titkai

– A babgulyást, azt nagyon szerette a Czinege Lajos – meséli Kati néni, aki az ötvenes évek végétől huszonöt esztendeig volt szakácsnő Kaszópusztán. – Egyébként nem voltak különleges elvárásaik az uraknak... ja, elvtársaknak. Még az hiányzott volna! Bőven legyen a gulyásból, oszt kész. Na persze ők is csak a jobbat szerették, mint mindenki. A krumplileves az nem kellett! A rétest is ették nagyon, főleg a sárgarépásat.

Kati néni a görnyedt hátával kimegy a verandára, simogatja a kiscsibéit.

– Nem szoktam álmodni Kaszóról. Csak a kaszóiakról, azokról, akik már elmentek.
Annus néniről például. Ő még a herceg idejében szolgált mint cselédlány.

Történt ugyanis, hogy a nagy hírű javorniai birtok tulajdonosa, herceg Hohenlohe Oehringen Kraft 1891-ben megvásárolta a Somogyszob–Kaszó-birtokot a keszthelyi Festetics Taszilótól hárommillió aranykoronáért. Az uradalom központjában nem volt lakható épület, csak egy csárda, ahonnét mindig messzire hallatszott a muzsikaszó. Hát ezért a név a legenda szerint. (Más források szerint Kasaw, Kosov után lett Kaszó.)

A herceg 1912-ben vadászkastélyt építtetett, de az alig tizenöt évre rá – egy kandallóból kipattant szikra miatt – porig égett.

Hohenlohe herceg aztán az újjáépített kastélyt az unokaöccsére hagyta. Szóval náluk szolgált Annus néni, aki néhány esztendeje még emlegette a gyönyörű úrnőt, a szőke haját, a nádkarcsú derekát, a vadászszenvedélyét.

Az első világháború végéig Kaszón és környékén nem is foglalkoztak erdőműveléssel, kizárólag vadásztatás folyt. A húszas években kezdődött csak az erdőművelés.

Híres vadászok, vadász írók mindig megemlékeztek Kaszóról, az érintetlen őslápról, a Balátáról. Ahogy Csekonics gróf lejegyezte: „Valóságos bőgési központ ez a csodálatos erdő.”

Neki és gróf Széchenyi Zsigmondnak is 1944 szeptembere jelentette az utolsó békés szarvasbőgést. „Aztán vadászatra már nem is lehetett gondolni, pusztán az emlékeinkből éltünk...”

Az ötvenes évek végén igazi protokollterületté lett Kaszó, ugyanis a helyreállt vadállomány vonzotta a tábornokokat.

Kádár János mindössze két napot töltött Kaszón. Így emlékeznek kísérői:
– Kádárnál a híres golyós puskája volt, egymás fölött a két cső. Végre megleltük a vadat, úgy hetven méterre. Kádár lőtt egyet, de elhibázta. A másik cső üres volt. Marasztaltuk, hogy a bika visszatér, legyünk türelemmel, de hajthatatlan volt. Ő rontotta el, hajtogatta, menni akar, és a felesége is várja.

Czinege Lajos honvédelmi miniszter viszont kiváló vadász volt, azonban rajta is eluralkodott a vadászirigység. Elég volt csak ugratni azzal, hogy a szomszédos erdőségben három bikát lőtt egy német. Semmi nem volt igaz az egészből, de ő kitalálta: kerítés kell!

Hát innen az a bizonyos „kerítésügy”.

Czinege Lajos helikopterről kerítéshez kötözött vadakra lőtt – szólt az egész országot megbotránkoztató mendemonda. Mint minden pletykának, ennek is volt alapja. Stimmel például a „helikopter”. Valóban helikopterről készítettek légi felvételeket. Volt helikopter-leszállópálya is. (Ma már csak aszfaltrajzversenyt szerveznek ott gyerekeknek.) Beszéltek kerítésről is, a vadkárokat elhárítandó.

A rendszerváltás környékén Kaszópusztát sokan sokféleképpen támadták, még titkos atombunkerről is regéltek. Hofi Gézát is „elővették”: rendfokozatot viselő katona vadászok jelentettek neki. Ő nem foglalkozott a rágalmakkal, továbbra is gyakori vendég volt a pusztában. Ő keresztelte el az erdei kisvasutat Karácsonynak (mert karácsonyi meglepetés volt).
– Azóta is megtartjuk Kaszóban az erdei kisvasutasok napját – mondja Hajdú Tibor polgármester.

Őt még 1982-ben, a főiskola után vezényelték ide, építészmérnökként vezette a felújításokat. És Kaszón maradt. A Karácsonyra sportosan pattan fel, jó a kondija, hisz naponta fut vagy teniszezik, de szívesen jár gombászni is a családjával.

– Falunap, nemzetközi vérebverseny, a híres Kaszó-duatlon – csak néhány állandó esemény, amely messzire szól...
Kaszó ma már mindenkié. Lehet erdőt járni, kerékpározni, medencében lubickolni. Aki betér a Főherceg fogadójába, nem babgulyással varázsolják el. „Javorniai köcsögleves”, „máhomoki (ez az egyik erdészeti kerület) vadraguleves” vagy a „részeges útonálló fogása” is szerepel az étlapon.

Lehet fotózkodni az impozáns trófeával a vadászházban. „Ő” Kaszó történetének legnagyobb remetekanja. Amikor a takarítónők annak idején meglátták a kétszázötven kilós kitömött állatot, a portáig rohantak sikítozva.

– Szerettem Kaszót. Dolgoztam is ötven éven át – mondja „Tótpista”, és kicsit megremeg a szája, amikor elmosolyodik. – Apám után fiatal kocsisként kerültem oda. Aztán fát aprítottam, végül éjjeliőr lettem. Megöregedtem, ez van.
Ma már bakancsának ropogása sem zavarja meg a csöndet: térfigyelő kamerák ellenőrzik a vidéket.