Feladta a magas labdát az MSZP kamuvideója Káslernek, a miniszter rögtön le is csapta

2020. június 12., 11:34

Szerző:

Ismét jelentkezett Facebook-oldalán már-már szokásos PR-perceivel Kásler Miklós.

Természetesen kihagyhatatlan ziccer volt az MSZP álvideója. A tárcavezető azt mondta,

a szomorúság és a szánalom érzése jut elsőnek eszébe az eset kapcsán.

Szerinte

a betegek érzelmeivel visszaélni rendkívül súlyos szellemi hátteret feltételez.

Addig nem is foglalkozott vele, ameddig személy szerint őt támadták, most azonban szükséges volt lépni. Itt megemlítette, hogy feljelentést tettek az ügyben.

Arra a felvetésre, miszerint az egészségügy rendszerszintű átalakítása zajlik a minisztériumban, Kásler Miklós azt mondta, az egészségügy több évtizedes felhalmozott adósságainak a megszüntetése nagyon nehéz feladat. Ennek okát abban látja, hogy az átalakításokat úgy kell meglépni, hogy az egészségügy működőképes maradjon. A járványhelyzet kikényszerítette azokat a változásokat, amelyre bevallása szerint a tárca már két éve készül.

„A magyar egészségügyet mindenféle kihívás leküzdésére alkalmassá kell tenni.”

– fogalmazott.