Karácsony: társadalmi egyeztetést kell indítania a kormánynak

A kormánynak el kell indítania a társadalmi egyeztetést az európai uniós helyreállítási alap hitelének felhasználására vonatkozó tervekről, a főváros ehhez el is készítette a projektlistáját! – mondta el a főpolgármester a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

2023. július 20., 11:47

Szerző:

 

A fővárosi önkormányzat és cégei elkészítették azoknak a projekteknek a listáját, amelyeket ebből az alapból lehetne megvalósítani – közölte Karácsony Gergely.

A párbeszéd „egyelőre egyoldalú”, de mi szeretnénk elmondani a magyar kormánynak is, hogy mik azok a nagyon fontos beruházások, amelyeket Budapest szeretne megvalósítani a helyreállítási terv hitelkeretéből – tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte, az összegyűjtött projektek mind azt a célt szolgálnák, hogy Budapest az élen járjon a klímaváltozás elleni küzdelemben, és ezáltal hozzájáruljon Magyarország klímacéljaihoz is. Ezekből a forrásokból szeretnék továbbfejleszteni a fővárosi trolihálózatot, illetve a közszolgáltatásaikat klímasemlegessé tenni 

– mutatott rá.

Karácsony Gergely közölte, a projektlista véglegesítése a napokban megtörténik, és amint megnyílik a társadalmi párbeszéd lehetősége, azt a kormánynak is eljuttatják.

A fővárosi önkormányzat az elmúlt években rendkívül sikeresen lobbizott uniós források megszerzéséért. Amennyiben sikerül rendezni Brüsszel és a magyar kormány vitáit, akkor több mint 200 milliárd forint értékben érkeznének uniós források Budapestre az elkövetkező években, ugyanakkor az ambiciózus klímacélok eléréshez újabb forrásokra van szükség – mondta a főpolgármester, majd hozzátette: bíznak abban, hogy projektjeik bekerülnek a végleges programba.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: a kormánynak el kell indítania a társadalmi párbeszédet, hogy olyan tervvel mehessen Brüsszelbe, amely bírja a legtöbb magyar társadalmi szereplő támogatását, mert csak így lesz esélye arra, hogy Brüsszel támogatását is megszerezze.

Jávor Benedek, a Párbeszéd - Zöldek európai parlamenti listavezetője, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője arról beszélt, a helyreállítási alapot azért hirdette meg az Európai Unió, hogy segítse a tagállamokat a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításban. A magyar kormány eleinte visszautasította az alap részét képező hitelfelvételt, és kizárólag a vissza nem térítendő támogatási részre, 2200-2500 milliárd forintra nyújtott be terveket – mondta, majd úgy fogalmazott: „időközben a magyar kormány is ráébredt, hogy kudarcos gazdaságpolitikájának eredményeképpen súlyos költségvetési hiány állt elő”.

A kormány „az utolsó előtti pillanatban” jelezte az uniónak, hogy hitelfelvételért is folyamodna

 – mondta Jávor Benedek rámutatva, hogy Magyarország mintegy 3000 milliárd forint hitelt vehetne fel.

Elmondta, augusztus 31-ig a hiteligénylés mellett terveket is be kell nyújtani az Európai Uniónak, hogy milyen projektekre, beruházásokra szeretnék fordítani a forrásokat.

Jelen pillanatban azonban „nem tudunk semmit” arról, hogy a magyar kormánynak milyen tervei vannak a felvehető hitel elköltésére. Továbbá az érintettek – a főváros és más önkormányzatok, civil szervezetek, érdekképviseletek – nem lettek bevonva a terv elkészítésébe – közölte Jávor Benedek, rámutatva: az uniós szabályozás rendkívül fontosként jelöli meg a megfelelő társadalmi egyeztetést és a partnerség kiépítését. Hangsúlyozta, a kormánynak megfelelő egyeztetéseket kellene folytatnia az érintettekkel.

Információk szerint a kormányzaton belül „jelentős tanácstalanság” van akörül, hogy milyen projekteket állítsanak a hitelfelvétel mögé, ugyanakkor az önkormányzatoknak lehetnek olyan javaslataik, amelyek „feltölthetik ezt a hitelrészt” 

– mondta Jávor Benedek.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerint ezzel szemben a kormány számos alkalommal egyeztetett már Karácsony Gergellyel az uniós forrásokról. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter többször is személyesen találkozott vele.

„A főpolgármester annak ellenére, hogy 200 milliárdos megtakarítással és egyre növekvő iparűzési adóbevétellel vette át Budapestet, három év alatt mégis a csőd szélére vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát” – fogalmaztak. Most ismét az elköltött pénzeket és a saját alkalmatlanságának árát akarja kifizettetni a kormánnyal – tették hozzá.

(Kiemelt képünkön: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös sajtótájékoztatója a budapesti Kossuth téren, 2021.10.08. Fotó: Adrián Zoltán/168)

 

Hétfő óta Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségével járó feladatokat, aminek jegyében Orbán Viktor hiperaktívvá vált a diplomácia terén. Ez a túlbuzgóság ugyanakkor nem vált ki osztatlan sikert a testület tagjai körében.