Karácsony Gergely: A Lánchíd felújítása nemzeti ügy

A főpolgármester a frissen lezárt Lánchíd előtt üdvözölte a felújítás megkezdését.

2021. június 16., 12:33

Szerző:

Szerdán délelőtt lezárták a Lánchidat, ezzel új szakaszba lépett a híd felújítása, amely várhatóan másfél évig fog tartani. A lezárás kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester és dr. Valter Katalin, a BKK vezérigazgatója, valamint Schall László, az A-híd Zrt. vezérigazgatója tartottak közös sajtótájékoztatót. Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, hogy a Lánchíd a magyar nemzeti összetartozás szimbóluma, ami nemcsak Pestet és Budát köti össze, hanem a magyar nemzeti tradíciókat is. Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban sok szó esett a felújításról, de hozzátette: „Mégis mi vagyunk azok, akik a szavakon túl tetteket is fel tudunk mutatni.”

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a koronavírus hatására és a kormányzati bosszúpolitika miatt drámai mértékben csökkentek a főváros bevételei, és ebből az összegből már négyszer fel lehetett volna újítani a Lánchidat. Ezek után a fővárosban folyó beruházásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a városvezetés nagyon hálás a lakosság által tanúsított türelemért, illetve arra kért minden politikai szereplőt, hogy ne hangolják a közvéleményt az említett beruházások ellen.


Fotó: 168.hu / Merész Márton

Hozzátette, hogy még mindig nem érkezett meg a Lánchíd felújítására ígért kormányzati támogatás, amely egyébként az áfával egyenlő, a főváros pedig vissza fogja fizetni a központi költségvetésbe. Szerinte a kormányoldalon „ha már segíteni nem tudnak, legalább ne ártsanak”. Kiemelte, hogy a városvezetés továbbra is azon fog dolgozni, hogy Budapestet zöldebbé tegyék, a tervek szerint pedig a Lánchidat a 150. születésnapján újra megnyitják majd. 

Dr. Valter Katalin szintén hangsúlyozta, hogy a Lánchíd Magyarország egyik legfontosabb jelképe, így a felújítás a magyarok közös ügye. A projekt részleteivel kapcsolatban elmondta, hogy a beruházás összege bruttó 25,5 milliárd forint, a BKK és a budapesti városvezetés pedig mindent megtesz majd, hogy a másfél éves határidőt ne kelljen átlépni. A felújítás során a híres oroszlánokat is restaurálni fogják, a nyelvüket és a fogukat is visszateszik.


Fotó: 168.hu / Merész Márton

Schall László az előkészületekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a több mint 100 tonnányi állványzatot a munkások kézben hordták be a Lánchíd alá, a munkálatok azonban innentől kezdve felgyorsulnak. A procedúra nemcsak a helyszínen zajlik majd, mivel a renováláshoz speciális állvány és darurendszer gyártására, illetve a járdák bontására is szükség lesz. 

Elmondta, hogy az alvállalkozók jelenleg az aszfalt felmarásával foglalkoznak, és miután végeznek, megkezdik a díszkivilágítás és a vasbeton lemez bontását is. A felújított láncokat a procedúra során korrózióvédelemmel is ellátják. A beruházás várhatóan 2023 augusztusára fejeződik be teljesen.

(Kiemelt kép: 168.hu / Merész Márton)

A kórházak ellenőrzését is erőforrásnak tekinti a kormányzat, úgy gondolják, hogy nem csak a finanszírozás korrigálásával, hanem a szabályok betartatása is javíthatja a betegellátást. A kórházszövetség konferenciájának második napján az ellenőrzéseket végző szakterületek vezetői szembesítették az intézményvezetőket a föltárt visszásságokkal – írja a Népszava.