Káosz az oktatásban
Alapvető kérdések várnak tisztázásra az iskolák állami átvétele után. A 168 Óra stúdiójában Lampé Ágnes és Nagy Csaba.
Alapvető kérdések várnak tisztázásra az iskolák állami átvétele után. A 168 Óra stúdiójában Lampé Ágnes és Nagy Csaba.
15:15
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
14:33
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
13:35
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.