Ezért is Gyurcsány a hibás: Kálomista elismerte, nem kelendő az Elkxrtuk

Kevés moziban vetítenék az Elkxrtuk című filmet.

2021. szeptember 21., 15:04

Szerző:

Megszólalt Kálomista Gábor, az Elkxrtuk című film vezető producere szerint „politikai okokból elsüllyesztenék a produkciót” – mondta az Indexnek a producer. Úgy fogalmazott, az alkotók és a szereplők álmát veszi el a rendszer. Már előre tudható, hogy kevés moziban megy le az október 21-én debütáló, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről szóló produkció, ami szerinte nem másnak, mint magának a politikusnak köszönhető, Gyurcsány a hibás ezért is. Úgy fogalmaz, gyártják a filmeket magyar pénzből, de a termékek hátrányba kerülnek a hazai piacon az összehasonlíthatatlanul tőkeerősebb amerikai produkciókkal szemben.

A filmes Andy Vajnát jó barátjának tartotta, de ahogy fogalmaz, a filmtörvénnyel kapcsolatban nagy vitáik voltak. Andy állítólag azt mondta neki, ami nincs benne a top tízben az Egyesült Államokban, az nem mehet a mozikban emberi időben. Márpedig Kálomista Gábor köszöni szépen, de nem kéri a délelőtti vagy a délután három órás időpontokat. Anyagilag is kellőképpen a produkció alá rendelte magát, és szerinte az a jó, ha bárki meg tudja majd nézni a filmet. Nem áll le, azt mondja, az Európai Unióhoz fordul, és ha erre van szükség, lesz ennek még nemzetközi visszhangja.

„Meg fogom kérdezni az összes olyan embert, aki itt ordít a diktatúra miatt, hogy akkor ez mi. Nem a véleményt, de egy filmet támadnak, és mivel van olyan eszköz a kezükben, amivel ártani tudnak, meg is teszik. Ha most ezt teszi ez a csapat, mi lesz, ha még nagyobb hatalom kerül a kezükbe? Őszöd után a tüntetők közé lőttek, most meg a filmem szemét akarják kilőni?”

(Kiemelt kép: Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója beszédet mond a színház új játszóhelye, a Thália Télikert avatásán 2019. október 2-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)

 

 

 

Az elmúlt években megváltoztak az utazási szokások, amit mutat az is, hogy egyre többen választják a két-három napos, rövid külföldi vagy belföldi utakat, illetve a jó ár-érték arányú kikapcsolódást. A Bónusz Brigád és a GKID közös elemzése szerint az emberek előnyben részesítik, ha az ajánlat rugalmasan alakítható, és ha a program lemondása nem jár jelentős pluszköltséggel, ezen túlmenően fontos a megfelelő ár-érték arány, így a felhasználók 84 százaléka továbbra is az akciókat kínáló oldalakon keresi a szolgáltatásokat, mert úgy gondolják, hogy itt találkozhatnak a legkedvezőbb árakkal.