Kállai: pofátlanság az alkotmány új szövege

Elkészült az alkotmány szövegének tervezete. Az ellenzéki pártok tiltakoznak, a KDNP elégedett. A kisebbségi ombudsman szerint pofátlanság, hogy kimaradtak a szövegből a kisebbségi jogok.

2011. március 11., 17:53

Elfogadta a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója az alkotmányszövegező bizottság által elkészített alkotmánytervezetet – írja a Magyarország.hu. Címeket is adtak: az alkotmányt eszerint Magyarország alaptörvényének hívják ezentúl, az első fejezete pedig a Nemzeti hitvallás nevet kapta. A portál hozzáteszi: a tervezetet március 14-én terjesztik elő a Parlamentben, addig már csak kisebb, stilisztikai változtatások várhatóak a szövegben, de a kormánypárti képviselők még indítványozni fognak tartalmi változtatásokat is. A KDNP elégedett a jelenlegi szöveggel, szerintük minden lényeges elem bekerült.

Az ellenzéknek viszont annál több kifogása akadt. A szocialista Lendvai Ildikó szerint –teszi hozzá a Magyarország.hu - az alkotmány tervezete a jelenben és a jövőben élő állampolgárok jogairól nagyon keveset mond. Főképp azt hiányolta a politikus, hogy nem derül ki: kinek lesz választójoga, illetve kapnak-e választójogot a határon túli magyarok is. A javaslat tartalmaz halvány utalást a gyerekek után járó választójogról, de Lendvai szerint nem egyértelmű, mik a kormány tervei ezen a téren. Lendvai hozzátette: a javaslat szerint a parlamenti képviselők 20 vagy 25 százaléka fordulhat majd az Alkotmánybírósághoz, ami súlyosan diszkriminálja a kisebb parlamenti pártokat.

A Jobbik szerint a tervezet nem a társadalom többségének igényét, hanem a kormánypártok egyéni akaratát fejezi csak ki. A párt visszaállítaná a vármegyerendszert, de a gyerekek után nem adna extra szavazati jogot. Novák Előd kijelentette: a Jobbik várhatóan nem szavazza meg az új alkotmányt. Az LMP propaganda fogásnak minősítette az alkotmányozási folyamatot. Schiffer András frakcióvezető szerint a Fidesz-KDNP „pártalkotmányt” csinál magának.

Az MTI Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant idézi, aki egy pénteki sajtótájékoztatón egyenesen pofátlanságnak nevezte, hogy a „a jogalkotók kihagynák az elmúlt két évtizedben már megszerzett kisebbségi jogokat”. Szerinte ezáltal a kormányzat kisebbségi és nemzetpolitikája is hiteltelenné válhat.

A lakosságnak kiküldött kérdőívekről is beszélt a Fidesz: Szájer József, a nemzeti konzultációs testület vezetője szintén sajtótájékoztatón jelentette be: közel 800 ezren küldték eddig vissza a kérdőíveket. „Minden magyar ember véleménye számít az alkotmányozás előkészítése során”- jelentette ki. Azt is mondta: azokat a pontokat, amelyeket a válaszadók többsége elutasít vagy támogat, módosító indítványok részeként nyújtják majd be a Parlamentbe.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.