Jöhet a krumpli- és tojásárstop, ám leginkább áruhiány lehet belőle

Bár az élelmiszerdrágulás ellen vezették be, épp ellentétes hatást vált ki az élelmiszerek árstopja.

2022. október 29., 08:47

Szerző:

Hiába írta elő az Orbán-kormány, hogy az árstopos termékekből is ugyanannyit kell tartaniuk a boltoknak, mint tavaly, és hiába korlátozzák a vásárolható mennyiséget az üzletek is, egyre több helyen hiánycikk a cukor, az étolaj, a csirkemell és a 2,5 százalékos UHT-tej – írja a Népszava.

Ha van is ilyen termék, akkor az a gyengébb minőségűek közül való, hiszen ezeket tudják olcsóbban beszerezni a kereskedők. A kisebb boltok még nehezebb helyzetben vannak, hiszen ők a szűkebb kínálati palettájukon nehezebben tudják szétteríteni veszteségeiket, miközben a beszerzéskor is gyengébb alkupozícióban vannak. Vásárlóik viszont – főként a kistelepüléseken – nagyobb arányban veszik az árstopos termékeket. A falusi kisboltok vesztesége így még nagyobb, ami miatt egyre több húzhatja le a rolót végleg.

Az elmúlt hetekben több közgazdász is kifejtette: az élelmiszerárstop nem csökkentette, hanem növelte az élelmiszerárakat, és inkább kivezetni kellene az ársapákat. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója arról beszélt a Népszavának adott interjújában, hogy nem védtek meg senkit a befagyasztott csirkefarhát árak, mivel a többi termék ára emelkedett.

Egy kereskedő nem élhet abból, hogy drágán vásárol és olcsón ad el, ezt a veszteséget valahol be kell hoznia. A kereskedők az ársapkákon elszenvedett veszteséget szétterítették a többi termékre, és ha már emeltek, akkor vastagabban fogott a ceruza – fogalmazott, jelezve: az ársapkák hatására beindult egy káros áremelési folyamat.

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a hét elején arról beszélt, hogy az élelmiszerárak emelkedése októberben tovább gyorsult, különösen a tojás vagy a burgonya esetében voltak kiugró árazások. A Népszava is többször beszámolt arról, hogy a tojás ára az utóbbi időben már hetente ugrik 14-17 százalékkal.

Drasztikusan drágultak a tejtermékek is, például a túró vagy a sajt. Nem kizárt, hogy a kormány e körben gondolkodik újabb árstopokat bevezetni.

(Kiemelt kép. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.