Jeszenszky Géza: A keleti nyitás a magyar politika legbírálhatóbb eleme

A volt külügyminiszter és nagykövet szerint Kína és Oroszország borzasztóan veszélyes, az átlagemberre is.

2021. június 3., 20:13

Szerző:

Kell egy csendőr a világon. Ha ezt a szerepet nem tölti be Amerika, akkor jön Kína, az meg nem jó – mondta Jeszenkszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, majd washingtoni, valamint norvégiai és izlandi nagykövet a Neokohnnak adott interjújában. 

A történész-diplomata véleménye szerint napjainkban a legnagyobb problémát az extrém nacionalizmus, bármilyen néppel, vagy csoporttal szembeni ellenérzés jelenti a békés együttélésre. Szerinte ez nagyon könnyen előítéletté, majd cselekedetté válik. Az elmúlt években a magyar kormányzat központi eleme volt a migránsozás, amelyről Jeszenszky kijelentette: a történelem nem más, mint a migráció története.

„Nincs igazából olyan nép, amely valaha megült volna a fenekén. A magyarok például; mi is ide migráltunk, és kiszorítottuk az itt lakókat. Tehát önmagában véve a migráció elkerülhetetlen dolog, mindig volt és lesz" – mondta. Ugyanakkor felvetette, hogy amennyiben ez egyfajta hódítással és kolonizációval jár együtt, vagy rá akar telepedni egy meghódított népre, más a helyzet megítélése.

Véleménye szerint a mai, Európába és az Észak-Amerikába irányuló migrálók jelentős csoportja nem akar integrálódni, sőt van, hogy ellenséges érzületet tanúsít a befogadó társadalommal szemben. Jeszenszky kijelentette: azokat a menekülteket indokolt befogadni, akiket valóban színük, vallásuk, etnikumuk miatt üldöznek – a tömeges bevándorlás ugyanis nemcsak a befogadó országnak káros, hanem a kibocsátónak is. 

Véleménye szerint egy ország számára a demokrácia mellett a legfontosabb, hogy az emberek szabadnak érezzék magukat. A szabadság hozza a demokráciát is, mint velejáróját – mondta. Véleménye szerint ma egzisztenciális értelemben nincs okunk félni a hatalomtól Magyarországon, de van olyan, aki fél például attól, hogy elveszti a politikai nézetei miatt akár az állását, egzisztenciáját.

A volt külügyminiszter szerint Oroszország és Kína borzasztóan veszélyes az átlagemberre is, ezért is tartja a keleti nyitást a magyar politikában leginkább bírálható döntésnek. Elmondása szerint, ami Kínában megvalósulóban van, az Orwell a négyzeten, vagy a köbön. Hozzátette: az egész világot félti az arcfelismerésen alapuló rendszerektől, a megfigyelés, a lehallgatás pedig Kínában már most is gyakori.

Az interjúban szóba kerül még Horthy Miklós újratemetése, valamint Csurka Istvánnal való kapcsolata is. 

(Kiemelt kép: Neokohn l Lakos Gábor)

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.