Jean-Claude Juncker szerint nem elég beszélni, ki kell állnunk a értékeinkért
Jean-Claude Juncker is felszólalt az Európai Néppárt helsiniki kongresszusán, azt állítva, nem elég beszélni, ki kell állni az értékeikért.
A jogállamiság és a sajtószabadság a kereszténydemokrácia alapja, ki fogunk állni ezekért – jelentette ki az Európai Bizottság elnökes, aki az Európai Tanács szintén néppárti vezetője, Donald Tusk után szólalt fel. Juncker Tuskhoz hasonlóan a jogállamiság szellemiségéről és annak fontosságáról, az európai állampolgárok biztonságának, és elsősorban emberi és állampolgári jogainak garantálásáról beszélt. Szerinte a Néppártnak ezért kell harca szállnia, s jövő májusban, az európai parlamenti választáson ezen értékek mentén kell győzelmet aratnia.
Juncker leköszönő bizottsági elnök beszélt hivataláról, s az eltelt évekről, amely során a pártérdeket háttérbe kellett szorítania a közös európai értékek és az uniós jog érvényesítése érdekében.
Azt bizottsági elnök már korábban is egyértelművé tette, hogy a jogállamiság melletti kiállás jegyében szeretné, hogy az Európai Néppárt váljon meg a Fidesztől.