Jámbor András: Ha Orbán kétharmaddal nyer, befejezem

– Miben más az aktivista újságírás, mint a „normál”?

– Nehéz definiálni. A klasszikus újságíró azt szeretné, hogy a cikkéből kiderüljön valami, információt adjon át, mi emellett azért írunk egészségügyről vagy oktatásról, hogy ez témaként szerepeljen, és következménye is legyen.

– Nem pontosan értem.

– Politikai indíttatásból alapítottuk a lapot. Nem érezzük komfortosan magunkat a mai Magyarországon. Gondolkodtunk, mit tehetünk, és arra jutottunk, hogy az újságírás az egyik út.

– Vagyis nem tájékoztatni akarnak, hanem meggyőzni, befolyásolni, aktivizálni? Ez nem az újságíró dolga.

– Nem a hagyományos újságíró dolga. De mi bloggerek vagyunk, blogot írunk, ami más műfaj, cikkeink kilencven százaléka publicisztika.

– A hagyományos újságírásnak is része a véleménycikk.

– Mi erős baloldali gondolat mentén válogatjuk a témákat, ez alapján reagálunk az eseményekre. Ha lapba írnék publicisztikát, azt más szempontból nézné át egy szerkesztő.

– Milyen szempontból?

– Például én azt írom, hogy „hajléktalan ember”, ezzel egyenrangúnak tekintem őt. Míg egy lapnál ezt átírnák arra, hogy „hajléktalan”.

– Nagyon más?

– Nagyon. Mi baloldali alapállásból egy igazságosabb társadalom felé terelő témákat és szóhasználatot alkalmazunk.

– Blogjuk eddig az Indexen volt elérhető, ami jelentős ismertséget és olvasottságot adott. Ha innen távoznak, ki kattint önökre?

– Az olvasóink fele már most a Face­­book-oldalunkról érkezik, ők eddig napi két cikket kaptak, mostantól – hogy hírekkel is foglalkozunk majd – tíz-tizenkettőt. Így nem más oldalaknak, hanem magunknak generálunk látogatottságot. Cél, hogy a napi hét-nyolcezer egyedi látogatóból fél év alatt több tízezer legyen.

– Ambiciózus.

– Elérhető. Persze ha kapunk, mondjuk, egy munkajogi vizsgálatot, minden borul. De akkor bármilyen konstrukció borulna. Ha a hatóság azzal érkezik, hogy tönkretegyen minket, nyilván megtalálja a módját.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Az Index körüli politikai hercehurca és tulajdonosváltás szerepet játszott a döntésben?

– Nem. Amúgy sincs jele annak, hogy az új tulajdonos, Simicska Lajos bármibe is beleszólna az Indexnél.

– Ön viszont régóta hangoztatja: nem akar semmilyen oligarchához kö­­tődni, mert az előbb-utóbb politikai következménnyel jár.

– Azt még nem kaptuk meg, hogy a Simicska-birodalomhoz tartozunk, sokkal inkább Soros-ügynökök szoktunk lenni. A kedvencem, hogy momentumos Soros-bérencek vagyunk, miközben mi aztán igazán nem vagyunk Momentum-rajongók.

– Az Index tulajdonosváltásakor azt írta: „Simicska Lajos egy korrupt oligarcha, aki a mi pénzünkből hízott meg.”

– Mondom: a tulajdonosváltás nem játszott szerepet a döntésünkben. Már régóta hírportált szerettünk volna. Erre most, a választások előtt kínálkozik a legjobb lehetőség, hiszen ilyenkor lehet megragadni a politikával amúgy kevésbé foglalkozó emberek figyelmét.

– Hogyan akarnak függetlenek lenni?

– Úgy, hogy a témaválasztás – egészségügy, szegények, dolgozók, nők helyzete – ezután is közösségileg definiált értékeink alapján történik. Nekünk tényleg nem szól le senki, hogy srácok, ezt így meg így csináljátok.

– Sose volt ilyen?

– Olyan előfordult, hogy egy támogató belengette, lemondja a felajánlott pénzt, ha egy cikk miatt nem kérünk bocsánatot.

– És?

– Nem kértünk.

– Lemondta a pénzt?

– Nem. De ha lemondta volna, akkor is hatalmas mozgásteret ad, hogy közösségi finanszírozásból működünk, az öncenzúra fel sem vetődik.

– 2015-ben majdnem lett egy ötmilliós támogatójuk, aztán mégsem.

– Valóban volt valaki, de végül nem lett az egészből semmi.

– Miért?

– Egyszerűen nem jött össze.

– Miért?

– Igazából nem tudni, de a politikához nem volt köze a dolognak.

– Azóta is adományokból élnek.

– Ebbe 2015 végén kezdtünk bele, és három hónap alatt annyi pénz jött be, hogy fel tudtunk venni új kollégákat. A szisztéma abszolút működik. Átlagosan havi egy-kétmillió forint a bevételünk, ez pár ezer forintokból, tíz-húsz­­ezrekből jön össze.

– Hirdetés?

– Nincs, de nem is akarunk. A mostani piaci leosztásban ahová hirdetés, főleg állami hirdetés kerül, oda a politikai érdek is beférkőzik.

– Politikai hirdetést befogadnának?

– Ha lenne nálunk hirdetés, akkor talán igen. De így fel sem vetődik. Azért vagyunk mi a tulajdonosok, hogy megválogathassuk, milyen eszközökkel dol­­gozunk.

– Miért nem pályáznak?

– Mert az erős politikai vállalás lenne.

– Politikai vállalás?

– Korábban sokunk dolgozott a civil szek­­torban. Tudjuk, a pályázatokból élők működése deformálódik. Olyan célokat vállalnak fel, amelyeket, ha a saját krédójukhoz tartanák magukat, elutasítanának.

– Például?

– A vidéket bemutató sajtóra ma lehet pénzt kapni. De nem akarjuk, hogy csak azért írjunk meg valamit, mert arra kaptunk pályázati pénzt. Az áprilisi nagy tüntetések idején elég kellemetlen lett volna, ha egy borsodi kis faluban kell császkálnunk, csak mert a pályázat épp arra kötelez.

– Tüntetéseket szerveznek még?

– Már nem.

– A tüntetésszervezés hogyan fér össze az újságírással?

– Az Origo vezetőinek távozásakor szerveztük az utolsót, az belefért egy újság profiljába. Az nyilván nem, hogy Lázár János kastélyügyei miatt szervezkedjünk.

– Képesek megélni kizárólag olvasói támogatásból?

– Igen. Nyilván nem a Zöld-foki-szi­­ge­­tek­­re megyünk nyaralni, de tisztességes fizetést adunk.

– Az ellenzéki alapállás hogy fér össze a függetlenséggel?

– Hazudhatnánk magunkról, hogy nem vagyunk ellenzékiek, de ezt nem tesszük. Értékeink vannak, azokból következik a szembenállás a mostani kormánnyal. De félreértés ne essék: nem azért írunk a kormány ellen, mert utáljuk, hanem mert így gondolkodunk. 2010 előtt is valószínűleg ellenzékiek lettünk volna.

– Ön korábban nagyon is politizált. Először az LMP, majd az Együtt–PM kommunikációs csapatában dol­­gozott, miközben főszerkesztette a blogot. Akkor összefért a politika az újságírással?

– Így utólag visszanézve: nem. De az én LMP-s munkám idejében teljesen más volt a Mérce, mint most.

– A függetlenség akkor is függetlenség volt.

– Hét éve történt, és 23 évesen nagyon mást gondoltam a világról, mint ma. 2014 óta új keretben működünk, abba ilyen nem fér bele. A szerkesztőségben nincs is párttag.

– Kizáró ok?

– Nem, csak így alakult.

– 2014-ben sem újságírói szempontok miatt lépett ki a PM-ből, hanem a nagy ellenzéki összefogás ellen tiltakozott így.

– Azért mentem dolgozni az Együtt–PM-hez, mert azt hittem, ott lehet változtatni az ország helyzetén. De azzal, hogy Gyurcsány belépett az összefogásba, elveszett a kormányváltás lehetősége, és minden rossz irányba fordult.

– Ekkor találta ki a mostani független irányvonalat?

– Igen.

– Van ma sajtószabadság Magyarországon?

– Nem az a releváns, hogy van vagy nincs, hanem hogy a kettő között mi van. Egyre inkább csúszunk a nincs felé. Klasszikus diktatúrában nincs saj­­tószabadság, ott simán betiltanak sajtótermékeket. Mi még itt nem tartunk, nálunk amolyan hibrid felállás alakult ki: jogállami keretek között számolják fel a jogállamot. A civil területen dolgozókra az ellenük folyó kormányzati támadások miatt jó ideje komoly mentális nyomás nehezedik. Újabban ugyanez zajlik egyes újságíróknál is. Ha például egy paparazzo napokig követi valamelyikünket, az súlyos teher. Az ilyen embernek nem fog olyan erősen a ceruzája, és beindul az öncenzúra.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Jámbor András

1986-ban született. A Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója volt, de tanulmányait abbahagyta. Online kommunikáció területén dolgozott először az LMP-nél, később az Együtt–PM-nél.
Ezt a munkáját 2014-ben, a kormányváltó összefogás megalakulásakor hagyta ott.
A Kettős Mérce alapítója, főszerkesztője, bloggere.

– Az tény, hogy a Fidesz módszeresen számolja föl a nem kormánypárti sajtót.

– Láthatóan az oroszországi médiamodell a minta: ott akadnak ugyan ellenzéki sajtótermékek, de csak dísznek, a lakosság egy-két százalékához jutnak el. Az oroszok abban hisznek, hogy a televíziót kell uralni, amiben va­lószínűleg igazuk is van. Lassan kezdik korlátozni az internetelérést is. Ha Orbánék is ezt az utat járják, az nem sok jóval kecsegtet. Akkor lesz váltás a magyar médiában, ha a politikában is.

– Sajtóhírek szerint a Fidesz célja, hogy személyesen is megfélemlítse az újságírókat.

– A Fidesz úgy működik, hogy bedob egy-egy témát, és teszteli, működik-e. Ez is ilyen ügy: lassan már naponta jelennek meg lejárató cikkek.

– A médiatulajdonosokat biztosan nem kíméli sem a kormány, sem a kormánysajtó: amit az Index volt tulajdonosával, Spéder Zoltánnal műveltek, elég ijesztő.

– Az ott felvonultatott módszerekkel tényleg bárki kicsinálható. Nincs ma olyan nem kormánypárti szerkesztőség, ahol ne aggódnának emiatt. Félnek az újságírók.

– 2015-ben azt írta Kocsis Mátéról, hogy „elkövette az uszítás és a rémhírterjesztés bűntettét”, amikor a józsefvárosi polgármester azt mondta, hogy a menekültek a Köztársaság téren tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Kocsis feljelentette, még rabosították is.

– Ez az ügy amolyan félreértés volt. Attól azért nem félek, hogy a bíróság újságírókat csukat majd le. Persze mondtuk már párszor, hogy ennél rosszabb nem lehet, aztán mégiscsak lett. Ha pedig a Fidesznek jövőre kétharmada lesz, nem is lesz értelme ilyen oldalakat csinálni, én is jó eséllyel befejezem az újságírást. De nem lesz kétharmad.

– Honnan tudja?

– A CEU-ügyön sok fővárosi és nagyvárosi szavazót veszített a Fidesz.

– Vidéken viszont sokat hozott a konyhára a sorosozás.

– Ha Budapesten bukik néhány plusz egyéni körzetet Orbán, akkor nincs kétharmad. Ebből a szempontból a Fidesz rosszabbul áll, mint 2014-ben. A kérdés inkább az, mit kezdenek magukkal az ellenzéki pártok. A DK–MSZP-együttműködés nélkül szinte lehetetlen megnyerni körzeteket. De ha születik egy értelmes ellenzéki összefogás, és ha nem a Fidesz tematizálja majd az őszt, akkor abszolút van esély. A Fidesz szavazótáborának egy része kicserélődött, a CEU-ügy miatt is sok fővárosi, nagyvárosi és diplomás levált róla, a kisvárosokban viszont kevesen mennek el szavazni. Ha Budapesten magas lesz a részvétel, az számos választókerületet hozhat. Kérdés, hogy az állandó ellenségképzés és külső ellenséggel zajló harc felbőszíti-e annyira az ellenzéki szavazókat, hogy elmenjenek szavazni. Ebben a sajtónak is van felelőssége.