Jakupcsek Gabriella: A járvány miatt szinte nincs jelenélményünk

A járvány átírta az életünket. Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető azt veszi górcső alá legújabb könyvében, a sok változás hogyan hatott az emberek kapcsolataira, félelmeire és álmaira. Az alul semmi? emellett olyan fontos témákat taglal mint a közoktatás, kikapcsolódás, munka vagy szükségletek kérdése. Interjú.

Mi az első, ami eszébe jut a járványról?

Az életmódváltás. A koronavírus teljesen átírta az életünket, és ez a folyamat jelenleg is tart.

Az Alul semmi? című könyvében olyan történekkel, impulzusokkal foglalkozik, amelyekkel a Covid-időszak alatt találkozott. Egy-egy rész könnyen tükröt tarthat az olvasó elé.

A szakmám egyik előnye, hogy rengeteg emberi sorssal találkozom, a sok tapasztalat pedig megengedőbbé tett egy idő után. Könnyebben ítélkezhet viszont, aki otthonról próbál meg véleményt alkotni. De az életben nem minden fekete meg fehér. Miután egy-egy történet a munkám során hozzám fut be, feladatomnak is érzem elmesélni őket. Egyébként míg a könyvet írtam, én is szembesültem a magam rossz szokásaival. Az Alul semmi?-ben részletezem is, milyen vacak rutinoktól szabadultam meg az elmúlt hónapokban.

A járvánnyal és oltással kapcsolatos kérdések jelenleg is meredek témának számítanak, könnyen indulatokat válthatnak ki az emberekből.

Ez így van. A könyvben szem előtt is tartom, hogy bizonyos kérdésekben ne adjak tanácsot. Úgy gondolom, ez újságíróként nem is dolgom. Az Alul semmi? egyébként sem a járványról, hanem a Covid-időszak alatti életünkről szól. A könyvben azokat az élményeket foglalom össze, amelyek velem vagy környezetemben történtek, esetleg a műsoromban érintettek meg. A koronavírus hatással van a munkánkra, kapcsolataikra, vitalitásunkra, és jelenleg úgy tűnik, nagyon sok negatívumot okozott bennük. De csak rosszat? Talán pusztán változtatnunk vagy elgondolkodunk kellene ahhoz, hogy meglássuk a történtek jó hozadékát.

Egy járványidőszakról szóló könyvnél az emberek nem feltétlenül számítanak szórakoztató tartalomra. Az Alul semmi? viszont tele van humoros történetekkel. Az egyik legmeghökkentőbb fejezet, mikor egy idős várásló püfölni kezd egy másikat, mert túl közel állt hozzá a sorban. Ez a rész egyszerre abszurd és vicces.

Törekszem az iróniára. Nyilván nem humorizálható minden szituáció, de olykor szükségünk van rá. Azt a történetet végül azért tartottam meg, mert társadalmi jelentősége van. Megmutatja, hogyan viselkedünk valójában. Az ilyen részeknél kell megállni egy kicsit, és megkérdezni magunktól, mi mégis hogyan reagáltunk, ha valaki figyelmetlenségből túl közel állt hozzánk a sorban.

Társadalmi szempontból szintén érdekes, mikor arról ír, Németországban rá voltak kényszerülve az emberek, hogy kövessék a járvánnyal kapcsolatos híreket. Itthon viszont sokan egyáltalán nem akarnak olvasni a koronavírusról.

Máshogy lettünk szocializálva. A németeknek az első pillanattól kezdve tájékozódniuk kellett, így a korlátozások részesei voltak. Idővel ki is alakult bennük, hogy mit és hol kell megnézni. Itt mi történt az első évben? Kiállt négy ember, és a valóságot kerülgetve közölte, mi vár ránk. Mi úgy szocializálódtunk, hogy nekünk majd elmondják, mi lesz. Ez sajnos ellenérzést váltott ki az emberekből, amire a téma negligálása az egyik reakció.

Gyakran frusztráció is érződik ebből a magatartásból.

Igen, magam is tapasztalom. A talk show műfajban emberek történeteit kellene feldolgoznunk a kollégáimmal, de az elmúlt másfél év sok kínlódást okozott. A vendégeim jelentős része vagy egy tragédiáról vagy a múltjáról tud beszélni. Szinte nincs is jelenélményünk, nincsenek sztorik. De ennek konstatálásához műsorvezetőnek sem kell lenni. Ha egy baráti társaság leül beszélgetni, előbb-utóbb a koronavírusra terelődik a téma. Nagyon kevés inger ér minket, és ha valami, egy nyaralás vagy esküvő mégis történik a környezetünkben, valószínűleg befolyásolja a járvány.

A könyvből is érződik, hogy nagyon fontosnak tartja a közoktatást. Leírja, hogy ott sem történt előrelépés a járvány első időszaka óta.

Nemhogy előrelépés nem történt, nem tanultunk semmit az előző tanévből. Az ideinek pedig tulajdonképpen úgy vágtunk neki, hogy a pedagógusok nem lettek megfelelően felkészítve. Magukra hagyták a tanárokat, és ennek most meg is van a böjtje. A probléma pedig a gyerekeinkre és családokra hullik vissza. Nagyon dühít, amit látok. Az oktatásban nem történik semmi, ami azért bosszant, mert ez időt vesz el a gyerekeim életéből. Mi felnőttek a magunk problémáival foglalkozunk, és elsiklunk a fiatalok gondjai felett.

A lelki egészségük gyakran volt téma az utóbbi időben.

De csak téma. A tettek elmaradnak, holott konkrétumok, tények és számok bizonyítják, a gyerekeknek szükségük van a segítségünkre. Hol az iskolapszichológus és a mentális támogatás? Miért nem kapnak elég pénzt azok a szakemberek, akik szívesen dolgoznának iskolában? Ugyan még hány megnyomott generációnak kell felnőnie, hogy végre lépjünk?

Sokat foglalkozik azzal is, hogy a koronavírus elvett egy időszakot az emberek életéből. Hogy áll az ön bakancslistája?

A járvány leginkább a világkíváncsiságom korlátozta. Szeretek utazni, és egy-két hely még szerepel is a listámon.

És hogy van most?

A változás kellős közepén vagyok. Ez jelenleg az életem sok szegmensére igaz, de kiemelném a műsoromat, amit igyekszem élményekkel és érdekes emberekkel feltölteni. Emellett figyelek. Keresem mi számít most izgalmasnak, és mibe érdemes beleszállni.

(Kiemelt kép: Budapest, 2015. január 28. Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezető a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. Fotó: MTVA /  Zih Zsolt)