Jakab Péter a 168-nak: Hadházy Ákos a Fidesz helyett az ellenzéket támadta a fronton

Nagy vitát generált, hogy a Jobbik beállt az MSZP-s Tóth Csaba mögé Zuglóban. Jakab Péter szűkszavúan kommentálta a döntést, amivel Hadházy Ákos egyértelműen nem ért egyet.

2021. június 11., 16:40

Szerző:

Bejelentette csütörtökön a Jobbik, hogy az ellenzéki előválasztáson nem a Momentum jelöltjét, Hadházy Ákost, hanem a szocialista Tóth Csabát támogatja Zuglóban. A bejelentés komoly felháborodást okozott a közösségi médiában. És feltűnő volt az is, hogy az eddig megszokott közös kampányfotóra Jakab Pétert nem, csak Tóth Csabát szerkesztették rá.

A 168 megkereste a Jobbik pártelnökét, aki írásban válaszolt kérdésünkre. Jakab Péter arra a kérdésünkre, miért támogatja inkább Tóth Csabát, azt válaszolta, hogy ő már többször bizonyított, hogy képes legyőzni a Fideszt, „míg Hadházy Ákos ezzel nemcsak, hogy adós maradt, de a borsodi időközi országgyűlési választáson, ahol kétharmad lebontása volt a tét, 

megmutatta, hogy a csatamezőn mennyire lehet rá számítani valójában. A 22-es választásnak jóval nagyobb a tétje annál, minthogy olyat támogassunk, aki a csatatéren, amikor ott kellett volna lenni a fronton, inkább az ellenzéket támadta a Fidesz helyett.”

Jakab Péter azt is írta, hogy többen nem kíván erről mondani, mert valószínűleg olyat írna, amivel esetleg megsérthetné az ellenzéki pártok által elfogadott etikai kódexet. Az etikai kódexben megegyeztek a pártok elnökei abban, hogy a jelöltek a jelölttársaikkal szemben nem folytatnak lejáratókampányt, a médiakapcsolataikat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítják, illetve azt is, hogy jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék.

A jelöltállításról azt írta, a választók azzal bíztak meg őket, hogy működjenek együtt a kormányváltásért. Leszögezte: „a Jobbik csak ott indul el, ahol mi szolgáljuk legjobban a kormányváltást. Ott győznünk is kell. Máshol pedig mást kell győzelemre segítenünk. Erről is szól az összefogás!”

A Jobbik bejelentésére Hadházy Ákos is reagált. Facebook-posztjában arra emlékeztette Jakab Pétert, hogy korábban a „Pártelnök Úr” eddig mindig a saját arcképével hirdette, ha a Jobbik beállt egy jelölt mögé.

„Most viszont vagy elfelejtette őt odatenni a stáb, vagy ennyire szégyelli, amit tett. Remélem, az utóbbiról van szó”

– írta Hadházy Ákos, aki hozzátette azt is, hogy szerinte Jakab Péter még mindig nem értette meg, hogy a győzelemhez nemcsak a szónoklatokban kell változást ígérni, hanem komolyan is kell gondolni azt. Ehhez mint írta, a vetítés kevés, olyan jelöltek is kellenek, akikre nem vetül még a gyanú árnyéka sem.

Hadházy Ákos ezzel arra utalt, hogy három éve előkerült egy szórólap, amely az MSZP-s Tóth Csabát gyilkosnak állította be. És két éve került elő az a kiszivárgott hangfelvétel is, amelyen Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és elássák, ha oda visszatér.

Hadházy Ákos egyébként úgy véli, a Jobbiknak most nem sikerült jól választani. „Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a parlamenti pártok úgy alkudoznak, mint a kofák” – bökte oda Facebook-bejegyzése végén Hadházy Ákos.

(Kiemelt kép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője felszólal, miután megszavazták büntetését az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)

 

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.