Jaj az oligarcháknak – Az LMP az elmúlt 10 évet vizsgálná
Parlamenti bizottsággal vizsgáltatná az LMP, hogy az elmúlt tíz évben a gazdasági, üzleti érdekkörök milyen mértékben határozták meg a magyar kormányok döntéseit – idézte fel hétfőn már ismertetett javaslatát Schiffer Andrással közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón Karácsony Gergely.
A frakcióvezető-helyettes felvetését indokolva a közélet egyik legfontosabb kérdésnek nevezte azt, hogy milyen mértékben uralják a belpolitikát azok az üzleti körök, amelyek „számos esetben meghatározzák a kormány lépéseit.
Javaslata kapcsán emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlésben korábban nem kapott támogatást az a felvetés, amelyik az elmúlt két év eseményeit vizsgálta volna ebből a szempontból.
Az LMP egy olyan paritásos bizottság felállítására tesz javaslatot, amelyik az elmúlt tíz év gyakorlatát venné szemügyre. A testület azt a kérdést is megpróbálná megválaszolni, hogy a gazdasági érdekkörök milyen mértékben határozták meg azt, hogy a különböző kormányok mire költötték a közpénzeket. Egyúttal azt is vizsgálnák, hogy hogyan választották ki azokat a cégeket, amelyek megszerezték ezeket a megbízásokat – közölte.
Szavai szerint miután minden párt érdekelt a tisztánlátásban, ezért remélik, hogy megkapják a testület felállításához szükséges támogatást.
Schiffer András úgy fogalmazott, kíváncsiak arra, hogy a „strabag demokratákat hogyan követte a közgéptársaság” és az elmúlt tíz év közbeszerzési gyakorlata hogyan könnyítette meg a politikai korrupciót.
Szavai szerint fontos levonni azokat a tanulságokat, amelyek segítenek meggátolni, hogy a jogalkotás során az „oligarchák fogják a törvényhozók kezét”. Hozzátette, a testület talán arra is választ adhat, hogy az üzleti kartellek mögött milyen politikai kartellek húzódtak meg.