Itt a lista: Háromszázhatvanhat posta zár be országszerte

A Magyar Posta felmond 300 embernek és bezárja 366 postahivatalát. Eddig azonban nem lehetett tudni, melyik postákról van szó, a hivatal szombaton tette közzé a listát.

2022. október 29., 14:47

Szerző:

Ideiglenesen szünetelteti 366 postahivatal működését a Magyar Posta, ez összesen 210 települést érint – jelentették be pénteken. Szombaton pedig közzétették a listát, amelyből kiderül, melyik hivatalok nem nyitnak ki november 12-e, szombattól – írja a Napi.hu. A felsorolásból jól látszik, hogy a Budai Várban lévő Dísz tértől Csepel végéig az egész fővároson végigsöpört a bezárás, de olyan kisvárosokban is, mint például Komló, négy postát zárnak be. Csak Debrecenben például 10 posta húzza le a rolót két hét múlva.

A vállalat azt ígéri, azon a 101 településen, ahol több posta működik, a fennmaradó hivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Azon a 109 településen, ahol nincs másik nyitva tartó posta, a szolgáltatások mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.