Itt a fővárosi konzultáció eredménye: 96 százalék nem kér a Fudanból

Több mint 30 ezer budapesti konzultált a kínai Fudan Egyetemről, és a többség elutasítja a budapesti campus megépülését. 

2021. június 14., 12:07

Szerző:

Tíz napig tartott az az online konzultáció, amit még május végén hirdetett meg Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A kérdéseket a Budapesten – a terv szerint a Diákváros helyére épülő – Fudan Egyetemmel kapcsolatban tették fel, az eredményeket pedig hétfőn ismertette a főpolgármester és Baranyi – írja a Telex. 

Kiemelték, több mint 30 ezer budapesti konzultált a kínai Fudan Egyetemről, és masszív többségük elutasítja a kormány szándékát, hogy Budapesten épüljön meg a campus.

A konzultáció pontos eredménye a kérdések és a százalékok függvényében: 

  • Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg? – 94,38% nem
  • Egyetért-e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával? – 96,92% nem
  • Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére? – 99,18% nem
  • Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyen képzést magyar diákoknak? – 98,74% nem

Karácsony szerint egyértelmű az eredmény, „Budapest nem kér a beruházásból” – mondta a főpolgármester. Azt ígérte, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a budapesti Fudan campust, és azért, hogy a Diákváros az eredeti tervek alapján épülhessen meg. A veszélyhelyzet után országos népszavazási kérelmet nyújtanak be, hogy ne csak a budapestiek mondhassák el a véleményüket, szerinte ugyanis az egész országot érinti a beruházás.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Pozsonyi Roland)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.