"Itt a Fidesz harmadik csapása" - Bírálja a költségvetést az ellenzék

Benyújtotta a 2011. évi költségvetést a kormány. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a büdzsé 3 százalék alatti deficitre épül és 3 százalékos növekedéssel számol. A tárcavezető a talpraállás költségvetésének nevezte a büdzsét, amelyben az egészségügyi kassza és a nyugdíj-kassza hiányát is nullára szeretnék hozni. Emellett azt is bejelentette: 25-30 ezerrel csökken a közszféra létszáma. Az ellenzék "harácsolásról", "harmadik csapásról" beszél.

2010. október 30., 16:23

A kormány szerdán megtárgyalta és elfogadta a jövő évi büdzsét, átvezették a módosításokat az elmúlt 2 napban, majd egy nappal a határidő előtt benyújtották a javaslatot a parlamentnek. Matolcsy György úgy fogalmazott: egy szóval a talpra állás költségvetésének nevezné a jövő évit, ami 3 százalék alatti deficitre épül, vagyis először teljesítettük a vállalást az uniós csatlakozásunk óta. Hozzátette: érzékelhető lesz a gazdasági növekedés, már csak azért is, mert csökken az államadósság. Mint mondta, a büdzsé-tervezet tükrözi a kormány gazdaságpolitikai céljait, a munkahelyteremtést, a növekedés elősegítését és a gyermekvállalás ösztönzését.

A tárcavezető ismertette: az eredményszemléletű hiány 2,94 százalékos lesz, a pénzforgalmi hiány GDP-arányosan 2,8 százalékos, az elsődleges egyenleg pedig meghaladja a kamatfizetési deficitet. Mint mondta, utóbbiban nagy ugrás van 2010-hez képest, mert +0,3 százalékról +0,8-0,9 százalékra változott. Matolcsy György elmondta: a költségvetéshez 3 alapfeltételezése van a kormánynak. Az egyik, hogy 3 százalékkal bővül a bruttó hazai termék, ami ambiciózus, de reális várakozás. A másik a 3,5 százalékos infláció, a harmadik pedig a csökkenő államadósság – jelentette a Független Hírügynökség.

A nemzetgazdasági miniszter a kulcsösszefüggések között említette, hogy 20 év legjelentősebb adócsökkentése jön, ami összeadva 450-500 milliárd forint körüli összeget jelent. Mint mondta, az egészségügyi kassza óriási hiányát kiegyenlítik az adóbevételekből. Kifejtette: mint mindig, itt és a nyugdíj-kasszánál is hiánnyal terveztek, mert a járulékok nem fedezik az állami kiadásokat, de mindkét kasszát a törvény erejével kiegyenlítik. Hozzátette: 2011-ben számításaik szerint 725 milliárd forinttal kevesebb járulék áramlik be, mint kiadás, de nullára hozzák.

A tárcavezető arról is beszámolt: a nyugdíjrendszerben csaknem 900 milliárdos hiánnyal számolnak, vagyis a teljes kifizetések 30 százaléka nem érkezik be. Mint mondta, a törvény kötelez a fizetésre, ugyanakkor az erkölcs és a tisztelet is azt kívánja, hogy ne lehessen itt hiány. Hozzátette: új alapot hoznak létre, az államháztartás egyensúlyát javító alapot, amibe fogadják a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságból visszaáramló összeget, vagyis egy év alatt 12-szer 30 milliárd forintot, ez összesen 360 milliárd. Egyrészt ebből csökkentik a hiányt, másrészt a magánnyugdíj-pénztárakból visszaáramló vagyonból 540 milliárd forintra számítanak. A kormány számításai szerint a 3 millió pénztártag 90 százaléka úgy dönt, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.

A miniszter szerint a 2011-es költségvetéssel a családok nagyon jól járnak és erős, 450-500 milliárdos segítséget kapnak. Az üzleti szektor is jól jár, "levegőt kap", itt szintén több 100 milliárd forintra becsülik a hatást.

Matolcsy György elmondta: karcsúsítani fogják és átalakítják a közszférát. Nulla százalékos nominálbér-emelés szerepel a büdzsé-tervezetben, ami a létszámleépítések miatt 4-5 százalék körüli bruttó bérnövekedést hozhat. Öt százalékkal csökkentik a dologi kiadásokat, ugyancsak 5 százalékkal csökkentik a kormányzati intézmények létszámát és 10 százalékkal a háttérintézmények létszámát - tette hozzá. A tárcavezető szerint a 690 ezer érintett köre 25-30 ezer fővel fogy. Számításaik szerint az érintettek jó része nyugdíjba megy, egy másik rész pedig átáramlik az üzleti szektorba.

MSZP: ez a harácsolás költségvetése

Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés - az eddig megismert formájában - "harácsolásból és a dolgozók, illetve a nyugdíjasok megsápolásából áll". Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja úgy fogalmazott: ezt költségvetésnek nem is merné nevezni. A szocialista politikus - arra utalva, hogy Matolcsy György a talpra állás költségvetésének nevezte a 2011-es büdzsét - hangsúlyozta: van igény a költségvetés talpra állítására, hiszen a Fidesz az elmúlt hónapokban a feje tetejére állította azt. Kifogásolta, hogy ez a tervezett büdzsé kizárólag a bevételi oldalra összpontosít, és a kiadásoknál nyoma nincs a racionalizálásnak – írja az MTI.

Arra a bejelentésre reagálva, miszerint a közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre, Szanyi Tibor úgy reagált: érezni lehetett eddig is, hogy a kirúgások időszaka még nem ért véget, folytatódik a politikai tisztogatás. Szanyi Tibor úgy látja: ha ismét pedagógusokat, orvosokat vagy más hasonlóan fontos társadalmi szolgáltatásokat végző dolgozókat akarnak kirúgni, azzal "tovább ássák Magyarország sírját". Ha a semmihez nem értő nemrég felvett "fidesznyikokat" kívánná elbocsátani a kormányzat, annak örülnénk - tette hozzá az ellenzéki képviselő.


LMP: Itt a Fidesz harmadik csapása

A jövő évi költségvetés szombaton bejelentett fő irányai rövid időn belül a harmadik csapást mérik a magyar középosztályra és munkavállalókra – közölte az LMP. A párt egyetért a kormány 3 százalékos GDP-arányos hiánycéljával, az ehhez vezető út tekintetében jelentős a szakadék a kormány és az LMP javaslatai között.

Közleményükben azt írják: a középosztályra és munkavállalókra mért első csapás a magánnyugdíjpénztári befizetések elterelése volt az állami rendszerbe. A büdzsétervezet erre rátesz egy lapáttal: ma már a 3 millió magánnyugdíjpénztári tag 90%-ának erőltetett menetben történő visszaléptetése a cél az állami rendszerbe. E lépés alapjaiban ássa alá a szerződéses, jogállami viszonyokba vetett bizalmat azzal, hogy a kormány az egyéni megtakarításokra a nemzeti együttműködés jegyében rátette a kezét.

A második csapást szerintük a középosztályra és a munkavállalókra az október közepén beterjesztett adótörvény-javaslatok jelentették. "A magánnyugdíjpénztári einstandból ennek keretében sok százmilliárdos nagyságrendű jövedelemátrendezést valósít meg a Fidesz-KDNP az alacsony és átlagos mértékű munkajövedelemből élő társadalmi csoportok rovására. A kedvezményezettek a társasági adó kedvezményt kapó nagyvállalkozások és a legmagasabb jövedelműek. Ez nem csak aláássa a társadalmi szolidaritást, de nem járul hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez sem: ennek sokkal hatékonyabb eszköze lenne az LMP által javasolt 5 százalékpontos járulékcsökkentés" – írják.

Csütörtökön bemutatott alternatív költségvetési koncepciójukban a közösségi intézményrendszer, a hatóságok, a fogyasztókat, a természetet védő ellenőrző szervek megerősítésére tesznek javaslatot. "A Fidesz-KDNP Matolcsy György miniszter által bemutatott javaslata szerint ezzel szemben egy harmadik csapást jelent a munkavállalókra: a közösségi intézményeknél 20-30 ezer fős leépítéseket helyezett kilátásba, a dologi kiadások jelentős megkurtítása mellett.

A három csapás politikája súlyosan hátrányos helyzetbe hozza a megtakarításaikat és munkahelyüket elvesztő munkavállalókat, és nem jelent érdemi enyhítést a járulékokat tisztességesen fizető munkaadóknak. Mindez csak a kezdet: az LMP kíváncsian várja a költségvetés részleteit, ezek ugyanis a kormány ígéreteivel ellentétben e hét péntekig nem váltak ismertté. Ezzel a kormány a saját maga által kiterjesztett határidőt is elbukta, ami indokolatlanul korlátozza a törvényjavaslat parlamenti vitájára rendelkezésre álló időt" – zárul a közlemény.