Az Iszlám Állam terroristáját ítélték életfogytiglanra Budapesten

A vád szerint nyilvános lefejezésben is részt vett.

2020. december 3., 15:44

Szerző:

Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A tényállás szerint a fiatal férfi 2015 májusában a polgárháborús Szíriában részt vett legalább két gyilkosságban, köztük nyilvános lefejezésben.

A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét.

A bíró szóbeli indoklásában az Iszlám Államot a valaha volt leghatalmasabb terrorszervezetként jellemezte, amely szervezett katonai erővel is rendelkezett, kegyetlen kivégzéseket - nyilvános lefejezéseket, torokelvágásokat, megkövezéseket, emberek magas épületekről a mélybe taszítását - hajtotta végre. Ezeket a cselekményeit sokszor videón rögzítették és az interneten is közzétették megfélemlítés céljából.

Az eljárás adatai szerint a vádlott csatlakozott ehhez a terrorszervezethez és a katonájaként több gyilkoságban tevőlegesen részt vett, amit főként az eljárásban meghallgatott tanúk bizonyítottak.

A bíró kiemelte, hogy hasonló ügyben magyar bíróság évtizedek óta nem járt el. Az ügy különleges abból a szempontból is, hogy számos nemzetközi vonatkozása van. Külföldi az elkövetője, az áldozatai, a tanúk és a cselekmények helyszíne is, tárgyi súlya pedig nemzetközileg is kiemelkedő.

Az eljárás adatai szerint F. Hassan az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett, a terrorszervezet céljaival azonosult. A terrorszervezet az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlítette, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az "iszlám ellenségeinek" tekinthető embereket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbüntette, megsemmisítette.

A vádlott 2015 májusában egy szíriai város elfoglalását kapta feladatul, ennek részeként a céljaikkal nem azonosulókról "halállistát" készített, majd a város főterén egy társával a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, és erről a megfélemlítés fokozása érdekében felvétel is készült, amelyet nyilvánosságra hoztak. Hassan a társaival a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait - köztük nőket és gyerekeket - arra kényszerített, hogy a kivégzést nézzék végig, valamint kérjenek bocsánatot, hogy életben maradhassanak.

Az ügyész terrorizmus megállapítása és tényleges életfogytiglan kiszabása érdekében, a védelem - bizonyítottság hiányában - felmentésért fellebbezett.

A férfit 2018-ban fogták el a magyar hatóságok Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren hamis okiratokkal, és időközben már elítélték embercsempészés és más bűncselekmények miatt.

A csütörtöki tárgyalás szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, tucatnyi géppisztolyos őrizte a szír vádlottat.

A törvény szerint emberiesség elleni bűntettet követ el többek között az, aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként emberölést követ el; a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik; a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti; emberkereskedelmet követ el vagy kényszermunkát végeztet; mást személyi szabadságától megfoszt vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn; mást szexuális erőszakra vagy annak eltűrésére, prostitúcióra, magzat kihordására vagy magzatelhajtásra kényszerít; másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz; valamint politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt.

(MTI)

 

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.