Ismét az Oktogonon fejeződött be a tüntetés

2017. április 12., 18:11

A Hősök tere már megtelt az ott álldogáló több ezer emberrel, de még fél hét körül hömpölyög  a tömeg az Andrássy út teljes szélességében. A kezdésre már a Dózsa György út és az Andrássy út hat-hat sávját is több háztömbnyi hosszan megtöltötte a tömeg.  Becslések szerint háromnegyed hétre negyven-ötven ember gyűlt össze, és még folyamatosan érkeznek. Ahogy a tömeg nőtt, úgy nőtt a rendőrök száma is a környező utcákban.

Fotó: Merész Márton

Az emberek a Hősök vétója elnevezésű eseményre gyűltek össze. A megmozdulást a Civilizáció közösség szervezte a készülő civil törvény elleni tiltakozásul. A szervezők egy látványos élőképpel készültek: a Hősök tere közepén egy nagy szív formáját üresen hagyják a tüntetők – ez az ország szívét szimbolizálja, ebbe azt írták: CIVIL.

A Civilizáció csoport megbélyegzőnek tartja a kormány civiltörvényhez beadott módosító javaslatát, amely csak tovább nehezítené az ország jobbításán dolgozó hazai civil szektor működését. A parlamentnek benyújtott új civiltörvény külön regisztrációra kötelezné azokat a civil szervezeteket, amelyek a magyar állam költségvetési szerveitől függetlenül évi 7,2 millió forintnál nagyobb támogatást kapnak külföldről. A civilek és a CEU ellehetetlenítése a tudás és a gondolat szabadságát támadja. A tudás szabadsága mindannyiunké, és nem hagyhatjuk, hogy ezt elvegyék tőlünk.

Fotó: Bazánth Ivola

A környező utcákban sok a rendőr, a Fidesz-székház ablakain gondosan lehúzták a redőnyöket, és rengeteg készenlétis őrzi az épületet. Később az egész Lendvay utcát lezárták, tele van rendőrségi buszokkal. A demonstrációt amúgy kifejezetten békésnek hirdették, a felszólalók kértek is mindenkit, hogy tartsák magukat ehhez.

Fotó: Merész Márton

A felszólalók – László Luca (CEU-hallgató), L. Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány), Kapronczay Stefánia (Társaság a Szabadságjogokért), Móra Veronika (Ökotárs) – a civilek tevékenységéről beszélnek, felsorolják, mi mindent tesznek civilek, mennyire méltatlan, hogy a kormány a helyette elvégzett feladatok megbecsülése helyett megbélyegezni akarja a civil szervezeteket.

Fotó: Merész Márton

Még nem volt hét óra, amikor a beszédek véget értek (eredetileg egyébként hétig hirdették meg a demonstráció), elénekelték a Himnuszt és az Örömódát, az EU himnuszát, a mobiltelefonos világításhoz viszont még nincs sötét, márpedig a hatalmas szívet körbevilágító rengeteg telefon akkor néz ki jól. A szervezők addig zenélnek, hogy a tömeg ne unatkozzon.

Fotó: Merész Márton

A hangulat egyébként különbözik az elmúlt napok megmozdulásaitól, nicsenek annyira egyértelmű túlsúlyban a fiatalok, sokkal kevesebb a skandálás és a rigmus.

A hírek szerint a civiltüntetés után többen megint az Okotogonra készülnek tiltakozni. Mivel a Hősök terén már egy ideje semmi nem történik, többen elindultak.

Sokan a Lendvay utcába mentek, amilyen közel csak lehet a Fidesz-székházhoz. Vannak, akiknek elég volt egyszerűen megfordulni, a Lendvay utca ugyanis az első sarok a Hősök terétől a Dózsa György úton, ott még bőven állt tömeg. Itt már van skandálás – „konzultálni jöttünk”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” stb. –, füttyszó hangzik. Az utcát több sorban álló rendőrök, testpáncélos készenlétisek zárják le.

Fotó: Kökényesi Gábor

Rengetegen vannak a székháznál, időnként papírrepülők repülnek a rendőrök felé. Itt már főleg fiatalok vannak.

A rendőrség hangosbeszélőn szólította fel a tömeget, hogy fejezzék be jogsértő magatartásukat és a rendőrsorfaltól távolodjanak el. Vélhetően oszlatás készül, mert, bár a rendőrök nem vették fel a sisakjukat, de náluk van, és az újságírókat is felszólították, hogy biztonságuk érdekében húzódjanak hátra.

Fotó: Kökényesi Gábor

A tüntetők egy másik csoportja elfoglalta az Oktogont, blokkolják a forgalmat.

Szemtanúk szerint rengeteg szirénázó rendőrautó tart az Erzsébet híd felé, egyelőre nem tudni, miért.

A Lendvay utcai tüntetők nagy része közben elindult az Oktogon felé, csak néhány százan maradtak a Fidesz székházánál, de lassan ők is indulnak az Oktogonhoz, ahol hatalmas tömeg van már. A forgalom áll az Andrássy úton és a Nagykörúton is.

Fotó: Merész Márton

Sokan viszont onnan is indulni készülnek, mégpedig a Kossuth térre, mások győzködik őket, hogy maradjanak. Egy másik csoport pedig a Nyugati felé tart a körúton, több ezren pedig a Deák térre tartanak. Néhányan próbálják a szétszakadozott tömeget egy irányba, a Deák tér felé terelni.

Meglehetően bizonytalannak tűnnek az emberek, senki nem tudja, hova tartanak, mit csináljanak. Az biztos, hogy több ezren mennek valahová a Belvárosban, de több kisebb csoportra szakadva. Legtöbben a Deák térnél vannak.

Fotó: Kökényesi Gábor

Közben sokan megérkeztek a Kossuth térre, és folyamatosan érkezik a tömeg a Parlamenthez. Úgy tűnik, a bóklászók nagy része ott fog kikötni. Több ezren már biztosan vannak, a tömeg a megszokott rigmusokat skandálja. Van újdonság is: Bayer Zsolt, a tüntetőket fenyegető írása miatt, sokszor kerül terítékre.

A Parlament lépcsőjének alját rendőrsorfal zárja el, a lépcső tetején több sorban testpáncélos készenlétisek várakoznak. Egyelőre teljesen békés a dolog, néhány tüntető a rendőrökkel beszélget vagy legalábbis próbál beszélgetni.

Fotó: Merész Márton

Egy nagyobb csapat a Vörösmarty térre keveredett, ők mindjárt csatlakoznak a Kossuth téren lévőkhöz. most már nagyon sokan vannak, teljesen tele van a tér.

Közben az Oktogonnál is elég sokan vannak, továbbra is blokkolják a forgalmat.

Fotó: Merész Márton

Az egyenruhás rendőröket a Parlament lépcsőjén időközben sisakos, testpáncélos rohamrendőrök váltották, de a tüntetés békés, nem volt semmi atrocitás a rendőrökkel.

A Parlamentnél álldogálók kezdik unni a semmittevést, többen elindultak az Oktogonhoz, amit a tüntetők még mindig blokád alatt tartanak.

Fotó: Merész Márton

A legtöbben felkerekedtek az Oktogon felé, az Alkotmány utcán sűrű tömeg vonul, a Kossuth tér gyakorlatilag kiürült. A rendőrök nem biztosítják az útvonalat, így autók hajtanak be a keresztutcákból az emberek közé.

Ugyanez a helyzet a körúton, buszok, autók keresztezik a vonulók útját. A vasárnapi tüntetés után biztosították a tömeg vonulását, most nem tesznek semmit. A rendőrök ráengedik a forgalmat a tüntetőkre.

Tudósítónk helyzetértékelése szerint a rendőrök szemmel láthatóan konfrontációt szeretnének kirobbantani az autósok és a tüntetők között. Az egyenruhások a gépkocsijukban ülve nézik a történéseket, ahelyett hogy a forgalmat irányítanák. A teljesen tele lévő Oktogonnál sem zárták le a forgalmat, az autósok – a civil ruhás rendőrök szeme láttára – próbálnak meg a tömegen keresztülhajtani. Némi dudálás és hangos szóváltás után a legtöbben rájönnek, hogy ez nem fog menni. Egy szirénázó mentőt átenged a tömeg, de annak biztos gyorsabb lenne másfelé menni.

Tudósítónk Szabó Szabolcs országgyűlési képviselővel, az Együtt politikusával megkereste a helyszínen a rendőri egység parancsnokát, és megkérdezték, miért nem biztosítják a tüntetőket. A válasz lényege az volt, hogy ő nem tudja, nem mond semmit, forduljanak kérdéseikkel a BRFK sajtóosztályához.

Az Oktogonon mindenesetre nagyon jó, fesztiválszerű a hangulat, szól a zene, táncolnak.

Hajnali egy órára sikerült találnia a hatóságoknak négy rendőrautót, amelyekkel biztonságosan el tudták terelni az autósforgalmat az Oktogonról.

Fél öt körül a pár tucatnyira apadt tüntető visszaadta az Oktogont a munkába igyekvőknek.