Ismét a Magyar Péter által kritizált Balásy-cégekkel szerződött a Diákhitel Központ

A korábban Magyar Péter vezette állami cég ezúttal 174 millió forintos szerződést kötött.

2024. július 24., 11:37

Szerző:

A korábban Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ ismét leszerződött a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media és Lounge Design cégekkel. Magyar a kegyelmi botrány utáni elhíresült interjújában arról beszélt, hogy az állami cégeknek kötelezően a központi közbeszerzést megnyerő cégekkel kellett szerződni kommunikációs feladatokra, gyakran a piaci ár többszöröséért – írja a HVG.

Magyar Péter korábban azt állította, hogy a Diákhitel Központ Zrt. Magyar vezetése alatt túlárazott szerződéseket kötött a központi kommunikációs tendert elnyerő, Balásy Gyula milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozó cégekkel.

Magyar Péter sem tudott ártani a Balásy-cégnek

Most úgy tűnik, Magyar Péter színrelépése sem volt elég ahhoz, hogy az állami cég felülbírálja korábbi gyakorlatát: újabb szerződést kötöttek Balásy két cégével, a New Land Mediával és a Lounge Designnal, ezúttal 174 millió forintért.

A megállapodás megtalálható a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2024 második negyedéves megbízásait tartalmazó közbeszerzési hirdetményben is. A 352 oldalas dokumentum 119-120. oldalán található rész szerint a tárgy “a Diákhitel Központ Zrt. 2024. évi kommunikációs tevékenységével és médiakampányaival összefüggő komplex kommunikációs feladatok ellátása”.

A szerződés részletesen megismerhető

Az odaítélési szempontok között a legfontosabbak az egyes részfeladatok árai, így ebből kiderül, hogy a Balásy-cégek fő feladatai ezúttal az alábbiak lesznek:

  • kreatív koncepcióalkotás, szövegírás és grafikai tervezés
  • nyomdai szolgáltatások
  • fotózás, videófelvétel-készítés, rendezvénydokumentálás
  • film- és rádióreklám gyártása, televíziótechnika
  • marketing és dekorációs elemek gyártása
  • online ügynökségi feladatok
  • utazás, szállítás, egyéb logisztikai szolgáltatások.

Az immár ellenzéki politikus, a Tisza Párt új elnöke 2019 júniusától 2022 februárig volt a Diákhitel Központ vezérigazgatója, ezalatt a cég háromszor szerződött Balásy vállalkozásaival, előbb 176, majd 45,6, végül 227 millió forint nettó összeggel, mindháromszor „egyéb szolgáltatásról” szólt a szerződés. Azóta összesen négy újabb kontraktust kötött a cég a New Land–Lounge konzorciummal, a mostani, 174 milliós szerződéssel együtt összesen 571,84 millió forintért.

Ezek az összegek csak elenyésző részét jelentik a Balásy-cégek bevételeinek: a New Land árbevétele tavaly 78,6 milliárd forint, adózott eredménye 9,5 milliárd forint volt, a Lounge Designnál 20,9 milliárd, valamint 4 milliárd forint volt a két adat.

(Fotó: Magyar Péter 2024 Instagram)