Iskolai lövöldözésre készült a 17 éves miskolci fiú – lánynak hitt fedett nyomozó buktatta le

Egy illegális, az iskolai terrorcselekmények elkövetőit dicsőítő internetes finn csoporthoz csatlakozott Levente, lánynak hitt fedett nyomozó csetelt vele.

2023. április 19., 16:50

Szerző:

A 17 éves fiú 30 napra letartóztatásba került emberölés előkészületének gyanújával. A fiú ügyvédje szerint „az előkészület előkészülete valósult meg” s állítja: a fiúnak nem volt fegyvere, nem is tudott volna hozzájutni.

„A bíróságon bocsánatot kért mindenkitől, és elmondta, hogy nem akart senkit megölni” – ezt már a letartóztatott kamasz anyja nyilatkozta az RTL Házon Kívül című műsorában

Levente másfél éve csatlakozott a csoporthoz, Finnországból érkezett a jelzés a magyar hatóságokhoz, hogy van egy magyar tagja is a társaságnak – idézi fel az előzményeket a 24.hu.

A fiú védőügyvédje nyilatkozott arról, hogy egy fedett nyomozó kezdett csetelni Leventével.

„Ő azt hitte, hogy egy lánnyal csetel. (…) Ahogy a provokatív kérdések szinte záporoztak feléje, ő annál inkább belelovalta magát ezekbe a válaszadásokba. Az egy másik kérdés, hogy ha nem célirányosak, kifejezetten provokatívak lettek volna a kérdések, akkor mi jön ki belőle” – közölte Lichy József.

A finn figyelmeztetést követően egy nappal a TEK páncélozott járművel, jelentős létszámú felfegyverzett rendőrrel ment a 17 éves fiúért.

Édesanyja úgy nyilatkozott, hogy bár fia érdeklődött a fegyverek iránt, sosem volt agresszív.  „Egy gyerek, akiről soha nem jött olyan visszajelzés, hogy bárkit megütött volna, az soha nem tenné meg. Az, aki a buszra nem mer felszállni, hogy merne osztálytermekbe bemenni?” – mondta az anya.

Az anya elmondása alapján a riportból az is kiderült, hogy Levente pszichés problémákkal küzd, főleg azóta, hogy meghaltak a nagyszülei, akikhez nagyon kötődött.

„Vittem pszichiáterhez, közepes depressziós epizódot, szociális fóbiát, alkalmazkodási zavarokat állapítottak meg nála, erre gyógyszert is kapott” – nyilatkozta.

A fiú jelenleg javítóintézetben várja a sorsát.

(Kiemelt kép: az iskolai lövöldözésre készült miskolci fiú letartóztatása 2023. április 2-án. Fotó: police.hu)

 

16:38

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.