Isaac Kfir: Keressük az okokat!
Nem a lelkesedés, hanem a menekülés diktálja az iramot. Úgy hagyták el otthonaikat, hogy biztosra vették: az út vége nem zsákutca lesz. A 168 Óra összeállításában nyilatkozó külföldi professzorok között olyan is akad, aki azt tartja a legfontosabb kérdésnek: vesztébe rohan-e az Európai Unió, amikor vakon ragaszkodik mostani migrációs politikájához? Most Isaac Kfir, a New York-i Syracuse University Nemzetközi Kapcsolatok és Jogi Tanszékének professzorának véleményét közöljük.
Első feltételezésre az EU-t meglehetősen gazdag államok alkotják. Az európai közösség ráadásul kijelenti a lisszaboni szerződésben: az unió értékalapja az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása. A lisszaboni szerződés elismeri, hogy az EU-nak kötelességei és kötelezettségei vannak a menedéket keresőkkel kapcsolatban, beleértve a védelmet, kiegészítő elvként vagy átmenetileg.
De akkor hogyan lehetséges, hogy az EU tagállamai nem képesek alapvető biztonságot nyújtani a menekülőknek? Például azért sem, mert a szabályok és szabályozások korszakát éljük: nem tehetjük meg csak úgy, hogy valahol elhelyezünk embercsoportokat. Mindemellett számos dolgot fontolóra kell venni, az egészségügyi és biztonsági intézkedésektől, az élelmiszer-elosztáson át az orvosi vizsgálatokig.
Miközben arra sem tudjuk a választ, egyáltalán mennyi ideig tud az EU támogatást nyújtani azoknak, akiknek még a jogi státusa sem meghatározott. Mindannyian menekültek? Vagy ideiglenes menekültek csupán? A besorolás azért is lényeges, mert az együtt jár kötelességekkel, felelősségekkel és jogokkal.
Azt is gondolom: mivel jó néhány európai ország a kivándorlással is szembesül, még segíthet is, ha mások bekeverednek Európába. Például Spanyolországban 2012-ben a kiáramlás 1,2 százalékkal nőtt, míg a beáramlás – az ott élők létszámához viszonyítva – csupán 0,8 százalékkal. Ez nyilván megváltoztatja a lakosság összetételét. S bár a migránsok sokszínűséget jelentenek, vannak, akik az európai kultúra elvesztése miatt aggódnak, ami gyakran szélsőséges mozgalmakban mutatkozik meg.
Közbevetőleg: 1956-ban Európa hasonló menekültproblémával találkozott. Akkor több mint száznyolcvanezer magyar lépett át Ausztriába. Mintegy tíz hét alatt százezer embert telepítettek le harminchét országban. Noha jelenleg majdnem egymillió a menedékkérő – ami lényegesen nagyobb migrációs hullám, mint amekkora az ötvenes évekbeli volt –, mégis kijelenthető: az EU kellően fejlett ahhoz, hogy megbirkózzon ekkora tömeggel.
Az OECD világossá is teszi: Amerika munkaerejének manapság 47, Európáénak 70 százalékát a bevándorlók adják. S megeshet az is, ők magasabban iskolázottak, mégis hajlandók elvállalni olyan munkákat, amelyeket a helyiek nem. Ha pedig munkába állnak, adójukkal hozzájárulhatnak az állam erősödéséhez. Elég, ha csak a német és a francia futballválogatottakat vesszük: tagjaik között többnek is vannak bevándorló felmenői. És vajon ma az Egyesült Államok ugyanilyen erős lenne a történelmi vándorlások, az 1840-es ír és az 1870–80-as kínai migráció nélkül is? Szerintem ezek nagyban segítették az amerikai Nyugat felépítését.
Sokat beszélünk a menekültjogokról, keveset a kiváltó okokról. A közbeszéd fő témája az Európába menekülők száma, de nem elemezzük eléggé, mindez miért történik. Ezek az emberek azért kelnek útra, mert az életüket mentik. Ha Szíriában élnénk egy Aleppóhoz hasonló városban, akkor halálos fenyegetésnek volnánk kitéve, mivel egyik fél – sem az Aszad-rezsim, sem az Iszlám Állam – nincs tekintettel a civil életekre. S amíg a kiváltó okokkal nem foglalkozunk, addig a probléma fennmarad.
Isaac Kfir, a New York-i Syracuse University Nemzetközi Kapcsolatok és Jogi Tanszékének professzora.
