Nincs elég influenza elleni vakcina, a háziorvosok nem tudják beoltani a három év alatti gyerekeket

2020. október 29., 07:21

Szerző:

Sok szülő egyelőre nem tudja beoltatni három éves kor alatti gyermekét influenza ellen, a nekik való oltásból ugyanis még nem kaptak a rendelők, és a patikában sem lehet megvásárolni.

A három éves kor alatti gyermekeket eddig szinte lehetetlen volt beoltani, mivel a gyermekorvosok nem kapták meg a picik számára is adható oltóanyagot. Erről érkezett jelzés több szülőtől is a Pesti Hírlaphoz.

Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke szerint van ígéret arra, hogy fognak belőle kapni, legalább azoknak akiknek szükséges lehet az oltás.

„Arra van már ígéret, hogy azok a krónikus alapbetegségben szenvedő, 3 évnél fiatalabb gyerekek akik minden évben be vannak oltva, meg fogják kapni. Ezeknek a gyerekeknek egyébként javasolt is az influenza elleni védőoltás beadása. Tehát akiknek nagyon szükséges a betegségük miatt a vakcina, azok legjobb tudomásom szerint meg fogják kapni" – magyarázta az elnök.

A baj azonban nem itt van, hanem ott, hogy nagyon sok nem beteg, de közösségbe járó, tehát fertőzésnek folyamatosan kitett gyerek van, akiknek a járványügyi helyzet miatt egyébként is javasolt az oltás beadása.

Ezeknek a gyerekeknek nincs megfelelő mennyiségű oltóanyag biztosítva Magyarországon – magyarázta lapunknak dr. Póta. Ez egyébként nekik sem ingyenes, az előző években a patikában tudtak hozzájutni a szülők a 3 éves kor alatt megengedett védőoltáshoz, most azonban patikai forgalomban sincsen, ahogy eddig még a rendelőkbe sem érkezett meg.

A három éves kor alatti gyerekeknek való oltást egyébként ugyanúgy megkaphatják gyerekek és felnőttek is, ez az úgynevezett hasított vakcina, ami szélesebb spektrumú, kevesebb oltási mellékatassál járó oltóanyag. Három év alatt viszont csak ezt a vakcinát lehet használni.

Az ígéret szerint a héten már kaphatnak a rendelők a piciknek is jó vakcinából.

(Zsigmond Viktória)

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.