Elindult a Békemenet - Képgaléria

Orbán Viktor is fel fog szólalni.

2022. március 15., 12:49

Szerző:

12 órakor kezdték el a gyülekezést a Békemenet résztvevői az Elvis Presley téren, majd a Margit híd felé indulnak, a tömeg a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre, ahol a terv szerint három órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete „egyértelmű nem a háborúra, No war!” – közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke múlt hét szerdán Budapesten.

Csizmadia László sajtótájékoztatón azt kérte, hogy minél többen, magyar zászlókkal vegyenek részt a Békemeneten.

(Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

Csizmadia László tájékoztatása szerint a mozgássérültek részére a színpadhoz közel elkülönített helyet biztosítanak, ahol magyar paralimpikonok kifejezik, hogy a béke pártján állnak.

A Békemeneten „lengyel testvéreink”, valamint az olasz nemzeti-konzervatív szakszervezet, az UGL népes küldöttsége, illetve a spanyol Solidaridad szakszervezet és a Roma Szeretetszolgálat is részt vesz – közölte.

Csizmadia László bejelentette továbbá, hogy a CÖKA vezetősége magánpénzből 250 ezer forintot adományoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek az Ukrajnából érkező menekültek támogatására.

Az ukrajnai háborúra térve rögzítette, hogy Európa és a világ biztonságát veszélyezteti, amikor egy szuverén ország, Ukrajna ellen orosz csapatok indítanak agresszív támadást. Magyarország is elítéli az inváziót, Oroszország mind a 27 EU-tagállamot barátságtalan jelzővel illeti – emlékeztetett.

 (Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

Mint mondta, Magyarország „teljes szolidaritással” fogadja a háború elől menekülőket, magyarokat, ukránokat és más nemzethez tartozókat, a visegrádi országok mindent megtesznek a megsegítésükért. „Az európai polgárok egyöntetűen követelik a béketárgyalások folytatását és az EU tagországai teljes mértékben egyetértenek az agresszió elleni súlyos, de ésszerű szankciókkal” – hangoztatta.

Csizmadia László kitért arra is: a magyarok nagy többsége támogatja a kormány azon döntését, hogy Magyarország ne szállítson fegyvereket Ukrajnának és ne engedje át területén azokat.

A CÖF alapítója beszámolt arról is, hogy a Békemenet megemlékezik az 1848-49-es forradom és szabadságharc hőseiről, "lengyel testvéreinkről; hálával gondolunk Bem Józsefre és Józef Wysockira, akik a magyarok oldalán harcoltak". 1848 eseményei arra is emlékeztetnek, hogy „a nehezen kivívott szabadságot még nehezebb megvédeni; a történelem azt bizonyítja, hogy a béke mindig győz, a józan ész diadalmaskodik” – emelte ki.

 (Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

 (Fotó: Palágyi Barbara / 168.hu)

Bayer Zsolt publicista azt hangsúlyozta, hogy a Békemenet mint elnevezés fennállása óta soha nem volt annyira aktuális, mint most. Az egyetlen normális, értelmezhető és helyes politikának a béke igenlését nevezte. Kitért annak fontosságára is, hogy az Oroszország elleni szankciók „ne váljanak olyan fegyverré, amelyek visszafelé sülnek el”. Példaként említette, hogy „a német kancellár rájött arra, amit a magyar kormányfő a kezdet kezdete óta hangsúlyoz”, miszerint csak olyan szankciókat lehet bevezetni, amelyek nem sújtják az azokat elrendelő országokat. Álláspontja szerint a szankciók alól az energiaszektort ki kell venni.

(Kiemelt kép: A Békemenet a Szent István körúton - Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)