Lesz másik? - Találtak egy új céget, amely átmentheti az indexes újságírókat
Érdekes fejleményt hozhat az Index-ügy, legalábbis ha komolyan vesszük az mfor.hu felfedezését. A portál szerint abba az irányba mutatnak a dolgok, hogy
alighanem lesz egy új Index,
mivel a cégnyilvántartás szerint ugyanis alig pár napja, július 31-én hozták létre a Van Másik Korlátolt Felelősségű Társaságot, melynek alapítója Kárpáti Márton, aki az index.hu munkatársa volt a legutóbbi időkig.

A neve már nem szerepel az impresszumban, vagyis őt már nem kötik a felmondás alatti korlátozások. Az ügyben aktív Kárpáti neve alatt tehát gond nélkül jelenhettek meg a napokban az indexesek új portáljának előkészítésére vonatkozó bejegyzések, melyek
egyértelművé tették, hogy "lesz másik".
A portál megjegyzi, a Van Másik Kft. bejegyzése azt jelzi, hogy dolgoznak az új portál létrehozásán és vélhetően ez a cég lesz majd az üzemeltetője a felületnek, vagy valamilyen módon kapcsolódik majd a tartalomgyártáshoz. A cég fő tevékenysége, a világháló-portál szolgáltatás is azt sejteti, hogy e vállalkozás adja majd az üzleti hátterét az új terméknek.
Az mfor.hu találatát erősíti az az üzenet, amelyet vasárnap tettek ki a távozó indexesek a Facebook-ra. Nincsen benne sok konkrétum, ugyanakkor annál talánoysabb az üzenet:
Az Index-botrány korábbi fejezeteiről itt írtunk: