Így lehet minifrakciója Bajnainak és Gyurcsánynak az új parlamentben
Két forgatókönyv esetére kidolgozott mandátumbecsléseket tett közzé a Választásirendszer.hu blogon a Political Capital. Néhány változó rögzítése mellett azt vizsgálják, hogy a Fidesz–baloldal-erőviszony változtatásával hány listás mandátum juthat a közös ellenzéki listának.
Egyelőre nem tudni, hogy a baloldali ellenzék közös listáján pontosan kik szerepelnek majd, ezért csak arról elmélkedhetünk, hogy különböző forgatókönyvek szerint hány listás hely juthat a pártoknak. Ez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy hány helyre számíthatnak a közös listán induló szereplők külön-külön. Ha ugyanis például 25 listás helyet nyer a friss pártszövetség, de az első 25 helyezett közül öten egyéni kerületi győzelmet aratnak, akkor a lista 30. jelöltje is mandátumot nyerhet. Ha nincs egyéni győztes, akkor a 26. hellyel sem lehet bejutni –
olvashatóa Választásirendszer.hu blogon.A mandátumbecsléshez az elemzőcégnél azt vették alapul, hogy a választásokon belföldön 4,8 milliós (60 százalékos) lesz a részvétel, a külhoni magyarok pedig 300 ezren voksolnak majd, ám ezek mindegyike a Fideszre szavaz. A Political Capital a külhoni magyarok vonatkozásában szándékosan a baloldal számára legkedvezőtlenebb lehetőséggel számolt annak érdekében, hogy kiderüljön, melyek a biztosan befutó listás helyek. A becslés emellett a Jobbik 15 százalékos támogatottságával kalkulál.
Az elemzőcég által készített első forgatókönyv azzal számol, hogy az LMP a szavazatok 5,5 százalékát megszerezve bejut a parlamentbe, egyéb, a törvényhozásba be nem jutó kis pártok pedig összesen 3,5 százaléknyi szavazatot visznek el.
A második forgatókönyv szerint az LMP nem jut be, más, a parlamentbe be nem jutó kis pártok az LMP-vel együtt összesen 7 százaléknyi szavazatot visznek.
A mandátumbecslések tükrében Bajnai Gordon és Szabó Tímea mellett legfeljebb a 16. helyre kerülő Együtt–PM-es jelölt tekinthető biztos befutónak, a 36. helyezett már legalábbis izgulhat, a 48-49. pedig csak a pártszövetség egyéni győzelmeiben bízhatnak, ami előrébb csúsztathatja őket a listán. Hasonló a helyzet a DK-val: Gyurcsány Ferenc mellett a 19. és a 26. helyezett bejut, a 39. és a 45. jelölt sorsa már bizonytalanabb. A Liberálisok közül minden bizonnyal csak a 4. helyet megszerző Fodor Gábor jut mandátumhoz, az 56. és 58. helyre szorult párttársainak csak áttörő ellenzéki győzelem esetén van esélyük.
A nyilvánosságra került információk alapján a PM nem ambicionálja az önálló frakciót, ahhoz ugyanis legalább 5 képviselőjének mandátumot kellene szereznie. Az Együtt-tel közösen viszont ez jó eséllyel összejöhet, ahogy a DK-nak is, ha listás helyeik mellett néhány egyéni győzelmet is képesek begyűjteni.
Az együttműködési keret tehát új, a kihívás a régi: a hosszú ideje csak magával foglalkozó ellenzék képes-e alig három hónap alatt mintegy millió új választóval elhitetni, hogy az ő kezükben Magyarország jobban teljesítene? – olvasható a Political Capital blogján.