Igazi úriember: taxival menekült a tolvaj a betörés helyszínéről, majd megosztozott a sofőrrel a zsákmányon

2018. november 27., 13:48

Szerző:

A Monori Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik közül egyikük két hónap alatt 17 házba tört be és lopott Gyömrő környékén, társa pedig a taxijával menekítette őt.

A bűnügy vádlottjai, két férfi egymás rokona. 2018 elején eltervezték, hogy lopás útján szereznek pénzt. A terv szerint egyikük Gyömrőn és környékén, valamint Budapesten családi házakat szemel ki, ahova érdemes betörni. Társának volt egy taxija. Az ötletük szerint ez a férfi a taxival a házakhoz viszi, megvárja, majd elmenekíti rokonát.

A vádlottak idén januárban és februárban 17 háznál jelentek meg taxival Gyömrőn, Üllőn, Csömörön és Budapest XVIII. kerületében. Az egyik férfi ajtók, ablakok befeszítésével bejutott a házakba. Onnan ékszereket, készpénzt, laptopot, tévét lopott el 35.000 forinttól 3,5 millió forintig terjedő összegben.

Amikor kijött a házból, a közelben várakozó társa taxijába ugrott és elmenekültek. A zsákmányt mindig elosztották egymás között.

A Monori Járási Ügyészség nagyobb értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két férfival szemben. Az ügyészség mindkét férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A vádlottak bűnösségéről a Monori Járásbíróság dönt.