Idősotthonra is kivetette a hálóját az Orbán-kormány, az öregek elhelyezését meg majd oldja meg Tarlós

2018. november 28., 14:11

Szerző:

Határozatban döntötte el az Orbán-kormány, hogy igényt tart egy ferencvárosi idősek otthonára – persze nem a lakókkal együtt. Csak az épületet akarják. Az Orbán Viktor által jegyzett dokumentum kitűzi, hogy az államnak kell megvásárolnia a Knézich utca 14. szám alatti ingatlant – idéz a keddi Magyar Közlönyből a Népszava.

A kormány ugyanis ide helyezné át a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot, és végső soron a Semmelweis Egyetem vagyonkezelésébe helyeznék az épületet.

Bár ez jelenleg most a fővárosi önkormányzat tulajdona, az Orbán-kabinetet nem zavarják az ilyen apróságok. A határozat egyszerűen felkéri a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, és Kásler humánminisztert, hogy Budapest Főváros Önkormányzatával együttműködésben – gondoskodjon az ingatlan állami tulajdonba kerüléséről.

Arra is felkérik a fővárost, hogy oldják meg az idősotthon átköltöztetését is – a vételre és a költöztetésre 952 millió forintot szán a kormány.

Az ötven férőhelyes ingatlanban súlyos demenciával küzdőket, fekvőbetegeket is ápolnak.