Időjárás: marad a banánérlelő meleg

A HungaroMet közölte legfrissebb időjárás előrejelzését. Eszerint csütörtökön is velünk marad a tikkasztó meleg.

2024. július 10., 15:44

Szerző:

Nem csillapodik az időjárás, azaz csütörtökön is tikkasztó melegre számíthatunk. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint az éjszaka első felében főként az ország északnyugati kétharmadán lehetnek felhősebb körzetek, ott még záporok, zivatarok lecsengő jelleggel előfordulhatnak, majd az éjszaka második felére arrafelé is csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Másutt derült vagy gyengén felhős lesz a ég. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul.

Napközben aztán sok lesz a napsütés, az eget várhatóan fátyol-, és gomolyfelhők tarkítják majd. A déli óráktól ismét erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és akkortól elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, nagyobb számban a középső országrészben. Az időjárás estére sem hoz különösebb változást, bár addigra összeesnek a gomolyfelhők és lecseng a csapadéktevékenység. A keleties szél északira, északkeletire fordul, és többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek.

Ezt tegye, ha ilyen az időjárás

Ahogy nő a hőség, úgy nő a veszélye is annak, hogy hőgutát kaphatunk. Sőt, 25-30°C átlaghőmérsékletnél, amikor a napi maximum 33-37°C körül mozog ez sokkal nagyobb arányban fordulhat elő – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatásában.

Nyári melegben a bőr hajszálerei kitágulnak az arcon, fülön, végtagokon, ezzel növelik a hőleadást. Melegben általában fáradékonyabbnak, bágyadtabbnak érezzük magunkat akkor is, ha alig mozgunk, hiszen szervezetünk a hőleadással jelentős munkát végez, ami elsősorban a szívműködést terheli meg. A nagyon meleg időjárás során az izzadás kétféle egészségi problémát okozhat: a kiszáradást és a nátriumvesztést. Azonban, ha a párologtatás nem megfelelő, például azért, mert nem iszunk elég folyadékot, akkor a testhőmérséklet emelkedni kezd, ami súlyos következményekkel is járhat.

A hőguta akkor lép fel, amikor hosszantartó meleg hatás miatt a szervezet hőháztartása zavart szenved, a szervezet túlmelegszik, mivel nem tudja leadni a felesleges hőt. A hőgutát a vörös fejről, a forró, száraz bőrről, kifejezéstelen tekintetről, tántorgó járásról, megemelkedett pulzusról és igen magas testhőmérsékletről (az érték elérheti a 43-44°C-ot is) ismerhetjük fel. Az érintett eszméletlen is lehet, kezelés nélkül, akár halálhoz is vezethet az állapot. A beteg maradandó tünetekkel gyógyulhat.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Nick Fewings/Unsplash)