Időjárás: vasárnap ránk tör a hőség

Embert próbáló időjárás veszi kezdetét vasárnap: elviselhetetlen lesz a forróság, és nem is nagyon hűl majd le az idő.

2024. július 6., 16:24

Szerző:

Brutális időjárásra készülhetünk a következő napokban – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. Eszerint vasárnap hajnalban a fátyolfelhőzet kelet felé levonul, nagyrészt derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az általában délies irányú szél többnyire gyenge, mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 21 fok között várható, de az északi völgyekben hűvösebb is lehet.

Nap közben aztán napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Délutántól néhol zápor előfordulhat, az északnyugati határnál zivatar is lehet. Az általában déli, délnyugati irányú szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 36 fok között várható, az északnyugati határ közelében kicsit hűvösebb lehet az idő.

A meteorológiai szolgálat egyébként vasárnapra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területére, a három vármegyében ugyanis a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat. Baranya, Somogy, Tolna, Fejér, Pest, Heves, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ettől eltérő lesz az időjárás, e vármegyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, a napi középhőmérséklet 25 fok felett lehet.

Mindemellett az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2024. július 7-én (vasárnap) 00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24 óráig – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fel is hívta a lakosság és az országban tartózkodók figyelmét, hogy a tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, ezért fokozottan figyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra, kerüljük a megerőltető fizikai munkát, és pihenjünk többet.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Hans Lucas via AFP)