Húsz éve nyugszanak arccal az ég felé

A rendszerváltás szimbolikus napja, 1989. június 16-a előtt egy nappal a Nagy Imre Társaság konferenciáján a történelmi visszatekintés nézőpontjából emlékeztek az előadók 56-ra, a forradalomra. Bár Kende Péter történész bevezetőjében érintette a kérdést „ Vajon a magyar társadalom jól használta –e a lehetőséget, amit a rendszerváltás hozott a számára? Vajon közelebb kerültünk –e a szabadsághoz?„ De nem vállalkozott a válaszra, azzal hogy majd a történelmi elemzők megfelelő perspektívából megválaszolják a kérdést.

Nemzeti színű szalaggal összekötött két botocska

Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája egy kötetet tartott magasba. 1989. június 16. A temetés címmel a Nagy Imre Alapítvány egy hiánypótló könyvet adott ki, a húsz évvel ezelőtti nap előtörténetéről, az exhumálásról, a felemelő nap dokumentálásáról.

A felvételek egyikén látható, hogy mennyire elhanyagolt állapotban volt a 301-es parcella 1988. júniusában, egy évvel korábban. Csupán egy nemzeti színű szalaggal összekötött botocskákból összeillesztett kereszt jelezte a sírokat.

A kötet összeállításához Mécs Imre rendelkezésre bocsátotta a mártírok exhumálása közben készített fotóit. A Hősök terén elhangzott beszédek újraközléséhez is hozzájárultak a szónokok.

Nagy Imre unokája szomorúan jegyezte meg, hogy két generáció felnőtt 1989. június 16-óta, de a forradalomról, a mártírokról keveset tudnak. Ezért adták ki a kötet. (A kiadvány nyolcezer forint a kereskedelmi forgalomban, hat ezer a Nagy Imre Emlékházban.)

Jánosi Katalin fontosnak tartotta elmondani, hogy számára az újratemetés szó használata nem helytálló. A mártírokat kivégzésük után csak elföldelték, elkaparták, de nem temették el. Ilyen értelemben 1989. június 16-a a temetés, nem az újratemetés eseménye volt.

Litván Györgyöt, a Történelmi Igazságtételi Bizottság egyik tagját idézte, aki szerint a „Feltámadás napja lett ” június 16-a, nem csak Nagy Imre és mártírtársai, hanem a magyar társadalom számára is. Ez a nap egy tömeglélektani pillanatot is jelent: a múlt rendszerének szimbolikus temetését, és a köztársaság születését.

Rainer M. János, aki a napokban 1989. június 16-a besúgóinak listáját tette közzé, a temetést megelőző eseményeket idézte fel. Milyen itthoni és külföldi események vezetettek el a rendszerváltás napjáig, a hat koporsó Hősök terén történt felravatalozásáig.

Nyíregyháza és Cannes

Kósa Ferenc filmrendező 19 évesen Nyíregyházán élte meg a forradalom kitörését. Visszaemlékezésében felidézte, hogy miközben már a szovjet csapatok tankjai a városukon keresztül masíroztak az ország belseje felé, ők teherautókkal szállítottak vért és élelmet a fővárosi kórházakba. Visszafelé útjukon pedig az elesett forradalmárokat vitték haza a családjaikhoz Kelet – Magyarországra.

- Adtam is vért, vittem is vért, de vérét senkinek nem oltottam – foglalta össze a megrendítő napokat. Majd elmondta, hogy a Színművészeti Főiskolán 1963-ban diplomázott, de nem kapott oklevelet, mert a Tízezer nap című filmjében elhangzott a forradalom szó.

1967-ben viszont meghívták a filmet Cannes-ba, ahol a rendezés díját megkapta, részben a forradalom előtti tisztelgés nyomán. - A francia Albert Camus addigra már közzétette A magyarok vére című tisztelgését, a forradalomra emlékezve 1957. októberében.

Nagy Imre sem a bal, sem a jobb oldalnak nem vezéralakja

Kende Péter bevezető szavaira egyedül Kósa Ferenc reagált. „Éltünk- e különleges történelmi eséllyel?” kérdezte.

- Nem, a mai politika hűtlenné vált a forradalom hagyományaihoz. Nagy Imre a politikai jobb oldal számára túlságosan baloldali. Míg a baloldalnak viszont túl nemzeti, mert Nagy Imre haláláig hű maradt a népéhez, a nemzethez.

- A hamis látszat, a bevallott és a be nem vallott hazugságok harcolnak egymással. Úgy tesznek, mintha csak közöttük lehetne választani. A mai közélet állapota ellentétes a forradalommal – összegezte személyes értékelésében Kósa Ferenc a mai helyzetet.