Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Lázár János vezérőrnagy
Dr. Lázár János nyugállományú rendőr vezérőrnagy életének 61. évében, hosszan tartó súlyos betegség után, augusztus 6-án elhunyt - tudatta a a család.
Lázár János a rendőrség egyik meghatározó egyénisége volt, nyomozóként kezdte a pályáját, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, később pedig az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgató-helyettese volt. Lázár János 1950. február 24-én született a Zala megyei Alsópáhokon. Sorkatonai szolgálatát követően 1975-től a Rendőrtiszti Főiskola hallgatójaként folytatta tanulmányait. Rendőri eskütételét követően a BRFK V. kerületi rendőrkapitányság nyomozója, majd később alosztályvezetője lett. Munkája mellett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen jogász végzettséget szerzett. Egyetemi tanulmányai végeztével a Belügyminisztérium Felügyeleti Főosztályán végezte munkáját, amely Veszprém megyéhez kötődött. Szíve visszahúzta a rendőrséghez és a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjeként erős kézzel irányította a rábízott szervet. Ezt követően a BRFK bűnügyi igazgatójaként szolgált. Munkája elismeréseként dandártábornokká nevezték ki, majd az ORFK bűnügyi szakmai irányító főosztály vezetőjeként az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettese lett.
Szolgálata során több alkalommal részesült állami kitüntetésekben és szakmai elismerésekben. Egy hosszú, küzdelmes, de sikerekben gazdag szakmai életút elismeréseként a köztársasági elnök nyugállományba vonulása előtt vezérőrnaggyá léptette elő. Bár élete utolsó szakaszában sokat szenvedett, mindvégig megőrizte szellemi frissességét, büszkeségét, tartását, és emelt fővel búcsúzott szeretteitől.