Hónapok óta aszály van, még tovább drágulnak az élelmiszerek Magyarországon
A hónapok óta tartó aszály miatt már a hét közepére jelzett eső is csak a katasztrófa elhárítására lesz elég. A gazdák már egy átlagos termésnek is örülnének, akkora a csapadékhiány. Ezt a fogyasztók is megérzik – írja a Népszava.
A lap szerint már most látszik, hogy egy átlagos terméshez is kisebb csodára, vagyis kiadós esőkre lenne szükség. Így valószínűleg a már most is drága zöldség és gyümölcs ára a primőr szezonban sem lesz sokkal alacsonyabb.

Ráadásul, ha a takarmánynövényekből, kenyérgabonákból is gyenge lesz a termés, akkor a húsok, húskészítmények is drágulnak, és a kenyér ára is magasabb lesz.
– A Nyugat-Dunántúl, az Alpok-alja kivételével az egész országban aszály van
– nyilatkozta a lapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
Hozzátette, hogy a legszárazabb régiókban mintegy 150 milliméternyi csapadék hiányzik, ami már a talajvízkészletét is érinti, és nincs vízutánpótlás.
A kukorica és a cukorrépa fejlődésében már érzékelhető lesz az aszály. Az őszi vetések, mint a búza, a repce és a többi haszonnövény viszont aszályban teleltek át és vízhiányban szenvednek.
– Előfordult, hogy az átlagos hektáronkénti 5-5,5 tonnás búza termés helyett 1,5-1,6 tonnát, kukoricából pedig az átlagos 7–8 tonna helyett 3–4 tonnát takarítottak be
– jegyezte meg Vancsura József.
Az elnök szerint ha nem lehet legalább részben pótolni a hiányzó csapadékot, a többi szántóföldi növény esetében is gyenge termésre lehet számítani.
A zöldségárak drágulására egyébként jó példa az a tény, hogy – amint arról a 168 Óra elsőként beszámolt – a krumplit már darabáron is lehet kapni az Auchan mobilapplikációján keresztül.