Holnap új alkotmánybírót választhat az országgyűlés
Márki Zoltán töltheti be a tisztséget.
A bizottság egy tartózkodással, hét igen szavazattal és ellenszavazat nélkül támogatta a kinevezést, amit az Országgyűlés keddi szavazásán véglegesíthetnek. Ehhez 133 támogatóra van szüksége Márki Zoltánnak.
A Kúria büntetőbírói tisztsége azért üresedett meg, mert Varga Zs. András lemondott, miután a Kúria elnökévé választották meg. Az alkotmánybírói pozíció 2020 októbere óta nincs betöltve.
Egy bírónak nincsenek tervei, nekem az üggyel nem célom van, hanem dolgom. Nem a felekkel van elszámolnivalóm, hanem a törvénnyel. Az Alkotmánybíróságon pedig az alaptörvénnyel
– mondta Márki Zoltán, aki a meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az igazságot, a függetlenséget és az ítélkezést nem tartja bonyolult teoretikus kérdésnek.
A leendő alkotmánybíró úgy fogalmazott: az igazság államcél; mindenkinek lehet igaza, de ha vita van, alanyi joga senkinek sincs az igazságra, ugyanakkor az a joggal szemben is kiperelhető, ennek ma minden lehetősége megvan.
„Függetlenség van, azt legfeljebb el lehet venni”, ezért azt „mindig meg kell adni”. Márki Zoltán egyúttal az függetlenség lényegének nevezte, hogy „nem lehet döntésre utasítani". „Ha ezt betartják, akkor nincs baj” – tette hozzá, azt is megjegyezve, hogy neki ebben a tekintetben az elmúlt 30 évben „nem volt deficite”.
Az ítélkezés az emberek magatartását nemcsak megbünteti, hanem morális közösségi alapú jog szerint minősíti és dönti el. „Az ítélkezés nem személytelen, de nem is személyes, hanem intézményes ügy” – hangoztatta, hozzátéve, hogy ítélkezés az is, amikor bírói ítéletet „semmisítenek meg”, ezért az Ab is ítélkezést végez.
Márki Zoltán szólt arról is, hogy az alkotmánybíró legfőbb feladata az alaptörvény védelme, a bíróé pedig a hatályos törvény alkalmazása. „Ítéletéről ismerszik meg a bíró, a bíróról a bíróság, a bíróság pedig az állam lelkiismerete” – mondta.
Varga László (MSZP) „ellenzéki képviselőként kezelhetetlennek” nevezte az jelöltválasztás folyamatát, mondván, a tavaszi ülésszak vége előtt egy nappal, a bizottsági ülés előtt „néhány perccel” tudták meg a jelölt személyét, ami az „eljárást és a kormánypártok hozzáállását minősíti”. Vejkey Imre erre reagálva közölte, teljesen törvényes az eljárás.
A Kúria honlapján közzétett életrajza szerint Márki Zoltán 1990 decemberétől lett a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos bírája, 1996 és 2002 között az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bíróként dolgozott. 2002 júliusától a Legfelsőbb Bíróságra jogegységi határozatok előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátására, határozatlan időre beosztott bíró, 2005 szeptemberétől legfelsőbb bírósági bíró, 2012 májusától kúriai tanácselnök, 2015 szeptembere 2017 áprilisa között a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának megbízott vezetője. 2021. január 12-től Kúria büntető kollégiuma működésével összefüggő igazgatási feladatokkal megbízott tanácselnök, március 15-től pedig annak vezetője lett. Márki Zoltánnal a Mandiner készített interjút még 2019-ben.
(Kiemelt kép: Márki Zoltán tanácselnök a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügy nyilvános ülésén a Kúrián 2020. november 27-én. Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd)