Hol a kés?

– Főpolgármester úr! Győzött? Bevált a széles médiafront megnyitása?

– Ki-ki ítélje meg a maga logikája szerint. Én úgy gondolom, hogy pozitív irányba mozdultunk. Ha röviden akarom összefoglalni, ami történt, azt mondhatom: a kormányzat nem átvállalta, hanem visszavállalta az agglomerációs közlekedés működtetését. Az ugyanis a jogszabályok szerint sohasem volt önkormányzati feladat. A költségvetési törvény előírja, hogy az állami forrásokat csak és kizárólag kötelező feladatok ellátására fordíthatjuk. Valójában törvénysértés lett volna, ha mi az elővárosi közlekedésre költjük el a pénzt, amit másra kaptunk. Tiszta és világos helyzet. A miniszterelnök minden jel szerint állja a szavát: vállalja az agglomerációs közlekedés biztosítását, illetve annak finanszírozását.

– A kettő nem ugyanaz. Nem mindegy, hogy az egész rendszer a kormányhoz kerül-e, vagy a kabinet a fővárosnak adja át a szükséges forrásokat.

– Drága szerkesztő úr! Az utasoknak teljesen mindegy. Ez csak az újságírók számára érdekes kommunikációs panel. A lényeg, hogy a szolgáltatás működjön, az utasok ne érezzenek változást és a főváros is képes legyen elvállalni kötelező feladatait. Az egyeztetések jó hangulatban, előremutatóan kezdődtek Seszták Miklós miniszter úrral, és biztosra vehető, hogy a főváros február 17-én végrehajtható költségvetést tud készíteni.

– Az előzetes tervek szerint a főváros idén 18, jövőre 15, azután 12 milliárd forintnyi állami támogatást kap a BKV-ra. Ez elég lesz?

– Elég lehet, ha két feltétel tejesül. Ha most hosszú távú megállapodást tudunk kötni az agglomerációs közlekedésről és arról is meg tudunk állapodni a kormánnyal: legalább más kötelező feladatok teljesítéséhez járuljanak hozzá, ha már a tömegközlekedésre nem kívánnak több pénzt adni.

– A HÉV infrastruktúrája állítólag ezermilliárdos érték. Ezt egy többé-kevésbé rendezett költségvetésű évért cserébe megkapja a kormányzat. Jó üzlet ez?

– Nem tudom értelmezni az ezermilliárdot. Viszont sejtem a forrást. Ez valamelyik veterán szocialista vagy DK-s képviselő becslése lehet. Ők szoktak különféle, számomra ismeretlen eredetű számokat emlegetni állítólagos vagyonvesztésekről.

– Jó, ne mondjunk összeget. Az infrastruktúra nagy érték, amit egy többé-kevésbé rendezett költségvetésű évért cserébe megkap a kormányzat.

– A helyzet tartós rendezése érdekében kapja meg, ha a közgyűlés úgy dönt. A vagyonelemek az államháztartás keretei között maradnak, köztulajdonból köztulajdonba mennek át, így fogalmilag kizárt, hogy vagyonvesztésről beszélhessünk. Még átvitt értelemben is csak akkor lehetne ilyesmiről szó, ha az említett ellenzéki politikusok azt tervezték volna, hogy eladják a HÉV-szerelvényeket és a vasúti pályát. Mindegy, hogy a törzstőke az államnál vagy a városnál van: a felvetésnek semmi értelme sincs. Van értelme viszont emlékeztetni arra, hogy a HÉV-szerelvények majdnem ötvenévesek. Egy-két éven belül fel kell őket újítani. A pályaszakaszok nagy része cserére vár a biztonsági berendezéssel együtt. Szakértői becslések szerint minderre hatvan- és százmilliárd közötti összeget kell fordítani. Amit a kormány persze szintén magára vállal. De ha valamelyik ellenzéki politikus vagy orgánum szerint a fővárosnak erre lenne forrása, akkor örülnék, ha engem is felvilágosítanának arról, hogy ezt a pénzt hol keressem.

– Lázár János úgy nyilatkozott, hogy az elővárosi közlekedés fejlesztésére több száz milliárdot lehet elnyerni az uniótól. Sőt az Európai Bizottság, illetve az Európai Fejlesztési Bank hasonló nagyságrendű összegeket tud biztosítani a városi közlekedés fejlesztésére is. Még mindig kész átadni a BKV-t?

– Ha az agglomerációs járatok ügyét a kormány megoldja, akkor erre nem lesz szükség.

– Európai tendencia, hogy egy kézbe kerül a városi és elővárosi közlekedés. Jó ötlet szétszabdalni?

– Ha a HÉV bekerül a MÁV elővárosi hálózatába, akkor éppen egységes és kicsit sem szétszabdalt rendszer jön létre.

– Az elővárosi vasút és a BKV menetrendjének, tarifarendszerének egyeztetése közös tervezést igényelne. Arra kiválóan alkalmas lehetne egy Budapesti Közlekedési Központ, azaz BKK nevű szervezet.

– Vagy a Magyar Államvasutak. Nekem teljesen mindegy, hogy a MÁV egyeztet, vagy a BKK. A lényeg az, hogy Budapest jól járjon.

– Mindegy? Az egyik felügyelete budapesti hatáskör, a másiké pedig nem.

– Úgyis együtt kell működnünk. Az, hogy formailag a kormány vagy a főváros finanszíroz valamit, csak annyi különbséget jelent, hogy ki mondja az avatóünnepségen az első beszédet, és ki a másodikat. Ha annak, hogy a város jól járjon, csak annyi az ára, hogy én a második beszédet mondjam – engem aztán igazán nem zavar.

– És az zavarja-e, hogyha öntől már nem is függ, hogy mi épül meg? Ha az elővárosi közlekedés fejlesztésére tényleg több száz milliárdnyi uniós pénzt lehet kapni, nem mindegy, hogy a város választott vezetőjének, Tarlós Istvánnak az aláírása kell-e hozzá, vagy sem.

– Drága szerkesztő úr! Ez heccelés. Értem én, hogy valaki, akinek a jelenlegi hatalom nem a legkívánatosabb, arra törekszik, hogy összeugrassza az azonos színű városvezetést a kormánnyal. Vagy azt bizonygassa a fővárosiaknak: nem az a jó, ha megépül valami, hanem az a fontos, hogy a szerződést éppen ki írja alá. Szerintem viszont a budapestieket egyvalami érdekli: hogy ezek a fejlesztések megvalósuljanak. Engem nem az foglalkoztat, hogy az elővárosi kötöttpályás fejlesztés gazdája feltétlenül a főváros legyen. Van épp elég fővárosi projekt, ami megvalósul ebben a ciklusban. Nekem nem versenyszám, hogy kinek az aláírása van több tervezeten.

– A kormányoldalról érkezett korábbi kiszivárogtatások szerint a kabinet azt várja öntől, hogy a BKV-nál legyen menetdíjnövelés, járatritkítás, elbocsátás. Lesz?

– Kiszivárogtatásokkal nem foglalkozom. A főváros ilyen lépésekre csak akkor határozza el magát, ha pénzügyi okokból rákényszerül. Ahogyan a dugódíjat sem saját akaratból vezeti be, hanem olyan szerződéses kötelezettség alapján, amelyet a város akkori vezetői tíz év előtt vállaltak.

– Tehát mindenképpen új forrásokat kell bevonni, mindenképpen szükség lesz a nadrágszíj meghúzására.

– Igen, manapság sok mindenhez új források kellenek. P+R parkolókat építeni csak pénzből lehet, felszíni kötöttpályás fejlesztéseket, tömegközlekedési járművek komoly volumenű cseréjét is csak pénzért lehet megvalósítani.

– A kormány az elmúlt év végén nagyon sok pénzt osztott szét: 70 milliárd forintot csoportosított át az Andy Vajnának kölcsönöző Eximbankra, sportra, kormányzati kommunikációra, egyházi programokra. Budapestnek nem jutott. Ön érti, miért?

– Ezeket a pénzeket nem én csoportosítottam át, tehát ezt a kérdést nem nekem kell feltenni.

– Budapest mozgástere nyilvánvalóan szűkült az elmúlt években. Erről mit gondol?

– Látom, mindenképpen szeretne leírni valami negatívumot. Én elmondtam erről a véleményemet. Budapest főpolgármesteri pozíciójának legitimitását választók százezreinek voksa alapozza meg.

– Tény: önre majdnem háromszázezren szavaztak közvetlenül. Többen, mint bárki másra ebben az országban.

– Én ennek megfelelően elég nagyfokú önállóságot élvezek, vétójogot kaptam a közgyűlésben. Ezt nyilván azok is tudják, akik heccelésből megpróbálják az ellenkezőjét állítani. Kétségtelen viszont, hogy az én ízlésemnek az felelne meg, ha Budapest gazdasági súlyához méltó, nagyobb szerephez jutna. Nem szívesen cáfolnám tehát azokat, akik nagyobb mozgásteret kívánnának a fővárosnak. Mégis optimista vagyok. Hogy miért? Vizes világbajnokságot rendezünk ebben a városban 2017-ben, és pályáztunk a 2024-es olimpiára is.

– A miniszterelnök úr pedig szereti a sportot.

– Mindkét esemény igen fontos, nemcsak az én számomra, de a kormánynak is. Az olimpiáról szóló döntést hetekkel a világbajnokság után hozzák meg. Tehát adott az akarat és érdekazonosság. Mindenfajta sajtóvillongások ellenére is logikus feltételezni, hogy a város olyan nagyon rosszul nem járhat ebben a ciklusban.

– Ön olyasmit mondott korábban, hogy kést vágtak a hátába. Hogy szégyellje magát, aki így bánik a politikai szövetségesével. Fenntartja? Vagy már szent a béke?

– Nézze, történt, ami történt, és ami megtörtént, azt nehéz visszacsinálni. De most az a fontos, hogy a jelek szerint a miniszterelnök betartja ígéretét és Seszták miniszter úrral jó hangulatú találkozón vagyunk túl. Én erősen bízom benne, hogy elérhetjük: a budapestiek végül semmit sem éreznek majd a korábbi villongásokból. Kétségtelenül szokatlan, hogy a politikai közösségen belül ilyen szóváltás, csattanás következzen be. De úgy érzem, amit én kifogásoltam, azt – ha Isten is úgy akarja – közösen orvosolhatjuk. Nem tehettem mást, mint amit tettem.

– Korábban azt mondta nekünk, hogy egyetért a miniszterelnök országépítő munkájával, de nem ért egyet a BKV-val kapcsolatos álláspontjában, Budapest megítélésében és abban, hogy egyre zsugorodik az önkormányzatiság jelentősége. Fenntartja?

– A latintanárom azt szokta mondani: Mondja, kedves, mondja, kedves! Nem bolond? Nem bolond, hogy mindent kétszer mond? Kétszer mond. Szerkesztő úr, miért akar velem elismételtetni olyasmit, amit egyszer már megbeszéltünk? Ezt már megbeszéltük. A sajtóban elhangzottakat vették saját politikai közösségemben is, és most jó úton indultak el a dolgok. Várjuk ki a végét.