Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor miniszterelnök
(Ljubljanában, a Szlovéniai Magyar Kulturális Intézet felavatásán), hogy a magyaroknak van egy furcsa rémálmuk, mégpedig az, hogy ha egyszer eljön hozzánk a Történelem Ura, és megkérdezi, kik vagyunk, és miért, ott fogunk állni, és nem tudunk majd válaszolni, miközben egy német, francia vagy angol nem is értené, miről beszélünk. „Azt mondanák, hogy mindig is mi voltunk, mi vagyunk és mi leszünk az angolok, a németek vagy a franciák.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy az angolok, németek vagy franciák biztos nem mondanának ilyet, mivel tudják, hogy az angolok a keltákból, vikingekből, a germán angolszászokból meg a normannokból lettek. A németek sem örök németként tekintenek önmagukra, hiszen a különböző germán törzsekből, például a gótokból váltak németté. Mint ahogy a frankok is germán népcsoport voltak, nem öröktől fogva franciák. A Történelem Ura ezt nyilván tudja, és nem fogja megkérdezni. De ha Magyarország Ura kérdezi, szívesen elmondjuk.

Azt állítja továbbá a kormányfő
(a Kossuth rádióban, a terrorveszély miatt tervezett alkotmánymódosításról), hogy azt szeretnék, ha Magyarország is rendelkezne azokkal a lehetőségekkel a terror elleni fellépésben, amelyekkel a legtöbb nyugat-európai ország. „Sem többet, sem kevesebbet nem akarunk, mint azt, ami ma általános és elfogadott Európában.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy jóval többet akarnak. Nem általános és elfogadott ugyanis Európában, hogy egy kormány közelebbről meg nem határozott terrorveszély esetére kapjon biankó felhatalmazást rendkívüli intézkedésekre. A párizsi merényletek után a francia kormánynak is a parlamenthez kellett fordulnia, és mellesleg a korábbi szükségállapot-törvényt néhány ponton még enyhítette is, például a média korlátozásának lehetőségét kivette a csomagból, miközben a magyar tervben ez hangsúlyos elem. De főleg azt nem értem, hogy ha a mi vezetőnk mutatja az utat a tehetetlen európai országoknak, akkor most miért mutogat rájuk, hogy csak őket szeretné követni.

Azt is állítja Orbán
(a szlovén–magyar üzleti fórumon), hogy a Harvard Egyetem nemzetközi növekedési központja nemrég kiadott egy anyagot, amely arról szól, hogyan fog növekedni a világ a következő tíz évben, „és itt messze kiugró Közép-Európa”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy messze nem kiugró. A növekedés központja a Harvard tanulmánya szerint Dél-Ázsia és Kelet-Afrika lesz. A leggyorsabban India fejlődik, Magyarország az ötvenkettedik a sorban. Ukrajna, Spanyolország és Románia kicsivel előttünk van, Nagy-Britannia és Svájc minimális különbséggel mögöttünk. Nix ugribugri.

Azt állítja Pankucsi Zoltán,
a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára (az M1 állami hírcsatornán), hogy a 2011-ben hatályba lépett adópolitika „meghozta a sikereket; olyan gazdasági bővülésnek lehetünk szemtanúi, ami példa nélküli az Európai Unióban”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy 2011-ben 15 uniós ország növekedése haladta meg Magyarországét, 2012-ben 20 ország produkált a miénknél nagyobb eredményt, 2013-ban hat ország teljesített nálunk jobban, míg 2014-ben a magyar gazdaság növekedése a harmadik leggyorsabb volt az unióban. 2015-re még nincsenek meg a végleges számok, de az első három negyedév adatai alapján nyolc ország minden bizonnyal megelőz bennünket. Ilyen a példa nélküli magyar siker. És mivel a helyettes államtitkár az új adórendszerrel büszkélkedett, talán nem árt emlékezetébe idézni, hogy az alacsony, egykulcsos szja bevezetése ellenére Magyarországon az adók és a társadalombiztosítási hozzájárulások aránya a GDP-hez képest a 2005-ös (pfuj, Gyurcsány!) 36,8 százalékról nem csökkent, hanem 2014-ben 38,4-re emelkedett. Siker siker hátán.

Azt állítja Rétvári Bence,
az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára (az M1 állami hírcsatornán), hogy Magyarország tavaly 200 millió eurót, azaz körülbelül 60 milliárd forintot fordított a bevándorlásra, ehhez azonban csak 7 millió euró támogatást kapott az Európai Uniótól, ami a teljes költség 3,5 százaléka.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Magyarország nem a bevándorlásra költött 60 milliárdot, hanem elsősorban annak megakadályozására: kerítésépítésre, a menekültek kizárására és máshová terelésére. Még szép, hogy az unió ehhez nem adott pénzt. De az is kérdés, hogy ez az összeg vajon tényleg megfelel-e a valóságnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik helyettes államtitkára ugyanis szeptember végén még azt mondta, hogy módosítani kell a költségvetést, mert újabb 30 milliárdra van szükség a menekültügy kezeléséhez a már erre fordított 30 után. Alig két héttel később, október 8-án viszont Lázár János közölte, hogy 60 milliárdot már el is költöttek, most pedig Rétvári ugyanezt a számot ismétli, amiből az következne, hogy az év utolsó három hónapjában egyetlen forintot sem fordítottak erre a célra. Vagy talán a 60 milliárddal játszadoznak, mint macska a gombolyaggal?