Hintapolitika
Sokak szerint erősen felértékeli Magyarország helyzetét Merkel és Putyin egymást követő látogatása (február 2., február 17.). Az orbáni vezetés ebben az elszigeteltségének oldódását látja, és belpolitikai lendületvételt remél. Az ellenzék egy része viszont ki nem mondva is nehezményezi, hogy a német kancellár hajlandó a nehéz helyzetbe került Orbán politikáját legitimálni. Mások a hagyományos magyar „hintapolitika” feléledését látják Putyin és Merkel felbukkanásában. Orbán ugyanakkor azt remélheti, hogy régi vágya teljesül, és „befolyásos, mértékadó európai politikusként” tűnhet fel tábora szemében.
– A történet nem a Nyugat és Kelet (Merkel és Putyin) „találkozásáról”, hanem épp ellenkezőleg: a versenyükről szól – állítja Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetvezetője. Hozzáteszi, Orbán persze megpróbálkozik majd azzal, hogy a két ajánlatot „tendereztetve” ő legyen az igazi nyertes, ám hozzá képest mindkét vendég „nagypályás” versenyző. Komoly játéklehetőséget Orbán nem kaphat.
Merkel látogatása azt is kifejezheti: véget kell vetni a pávatáncnak, és tudomásul véve a kialakult „hidegháborús helyzetet”, mindenkinek ahhoz a táborhoz kell igazodnia, amelyhez vállalása szerint tartozik. Orosz részről a látogatás jelentősége az, ami Orbán üzeneteinek is jellemzője: „Lám, itt vagyok, elfogadható vagyok, mindenki szóba áll velem, aki számít.” Putyin azért jön Magyarországra, hogy biztos legyen benne: megkapja, amit Orbán ígért, és a magyar miniszterelnök a lehetőségekhez igazodva szolgálja Nyugaton az orosz érdekeket.
(Orosz kártya című írásunkat a 10. oldalon olvashatják.)