Hideg taktika vagy ideológiai rokonság? Magyar–izraeli kapcsolatok: egy szövetség háttere

A magyar miniszterelnök közelmúltbeli izraeli útján felbukkant a Siratófalnál és vendégeskedett az izraeli főrabbinál, ugyanakkor nem folytatott tárgyalásokat a Palesztin Hatóság vezetőivel. Az európai gyakorlat ennek az ellenkezője: ritkán megy el európai államfő vagy miniszterelnök demonstratívan a Siratófalhoz, mert Jeruzsálem vitatott státusa miatt kerülni akarják az állásfoglalást, viszont kötelezően ellátogatnak a Palesztin Hatóság területére, hasonló okok miatt. Ezeknél a gesztusoknál is jobban mutatja a kapcsolat átalakulását, hogy Magyarország többször foglalt el olyan álláspontot a nemzetközi diplomáciában, amely Izraelnek kedvezett. Akkor például, amikor megvétózta azt az uniós állásfoglalás-tervezetet, amelyik elítélte volna az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezését. Épp az ilyen kiállások miatt várták sokan, hogy a magyar kormány követni fogja az amerikai lépést, de ez egyelőre nem történt meg.

Az elemzőket nem véletlenül foglalkoztatja az a kérdés, hogy mi magyarázza Orbán és Netanjáhú egymásra találását: valamilyen ideológiai rokonság, vagy inkább pragmatikus taktikai megfontolás? Jobbára az előbbit tartják igaznak a két politikus támogatói és ellenfelei egyaránt. Különböző felhanggal természetesen, de baráti, sőt harcostársi viszonyként írják le a két, nacionalistának tartott politikus kapcsolatát. A távolságtartóbb megközelítés szerint ugyanakkor ezt a viszonyt mindkét részről hideg taktikai megfontolások alakítják, amelyben nem játszik fontos szerepet a két miniszterelnök egyébként különböző jobboldalisága: Netanjáhúnak jól jön, hogy az uniós színtéren vannak szövetségesei, akik a kormányát bíráló határozatok ellenzésén túl talán arra is képesek lehetnek, hogy az Izraellel kapcsolatos jelenlegi hozzáálláson változtassanak. A nyugati közvélemény által egyre inkább szélsőjobboldaliként kezelt Orbán pedig a legmagasabb helyről kap így igazolást arról, hogy a kormánya antiszemitizmussal nem vádolható.

Köves Slomó

Erről a kétféle értelmezésről beszélgettünk Gadó János újságíróval, a Szombat szerkesztőjével, illetve Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbijával, aki jelen volt Orbán izraeli útjának több helyszínén is, így közvetlen benyomásokat szerezhetett a kapcsolat természetéről. Köves úgy látja, hogy ennek a látogatásnak Izrael, Magyarország és a magyar zsidó közösség szempontjából is nagy jelentősége van, hiszen – mondja – „a zsidó államnak egyre kevesebb barátja van Nyugat-Európában, de furcsamód egyre több barátja van Kelet-Európában, ami kitörési pont lehet”.

A rabbi ennek konkrét megnyilvánulásaként nem pusztán az amerikai nagykövetség átköltöztetését elítélő nyilatkozat megvétózását említette. A folyamat már 2014-ben elindult – idézi fel –, amikor a vitatott területeken készült élelmiszerek elleni bojkottfelhívás hatására felmerült, hogy az EU írja elő az ott készült termékek megjelölését. Ezt is az a Magyarország vétózta meg, amelynek azért kiváltképp fontos az erősödő kapcsolat, mert bármily furcsán hangzik, Izrael világhatalom, a US News a nyolcadik legerősebb országnak hozta ki a világon. A startupokat tekintve meg – mondja Köves Slomó – világelső.

De miért épp Magyarország, miért épp Kelet-Európa?

– Európában zajlik egy folyamat, amely kihat Izraelre és a zsidó közösségekre egyaránt – mondja Köves Slomó. – Ennek alapja az a konstrukció, amely a holokauszttal, a második világháborúval kapcsolatos konszenzusra épül, ami nagyon fontos ugyan, de az addigra kiüresedett európai identitást gyakorlatilag ezzel akarta pótolni. Ebben a zsidókra egyfajta áldozatszerep jutott, s a hozzájuk való viszony határozta meg, ki áll a jobb- vagy a baloldalon. Ebből az elvből pedig az következik, hogy az elnyomó a rossz, az elnyomott pedig jó, s Izrael most értelemszerűen nem az elnyomott oldalon áll. Ennek megvan persze a maga pszichológiája, amit értek: hiszen Európa lelkiismeretét bizseregteti, hogy ebben a konstrukcióban a megalakuló Izrael és a zsidók állandóan Európa arcába tolták a bűnösségét, tehát Európának igazolnia kell, hogy valóban megváltozott. Ezt azzal tudja bizonyítani, hogy védelmébe veszi az „új zsidókat”, a palesztinokat. A baloldali politikai pártoknál most hol erősebben, hol gyengébben, de Izrael az imperialista elnyomó, az újnáci, és valódi zsidókká a palesztinok váltak. Nos, azon nincs mit csodálkozni, hogy a zsidók nem nagyon szeretnének ragaszkodni ehhez a szerepleosztáshoz, s e helyzethez kell Izraelnek is alkalmazkodnia.

Osztja ezt az álláspontot Gadó János is. Felidézi, hogy 2000-ben Camp Davidben az akkori, Ehud Barak által vezetett baloldali kormány a kisebbségi jogok és a tolerancia nevében jóhiszeműen ajánlott békét a palesztinoknak.

– Ők azonban – teszi hozzá – nem békét akartak. A palesztin vezetők sérelmi politikát folytatnak, amit az arab és a nyugati világ visszaigazol – mondja, emlékeztetve, hogy Izrael tett még egy kísérletet a békére Ehud Olmert idején, de a palesztinok ezt is elutasították. Hasonló sorsra jutott Barack Obama béketeremtő próbálkozása is. – Azóta nincsenek komoly tárgyalások. Agresszív háborúskodás folyik a Gázát uraló Hamász részéről, a Palesztin Hatóság pedig minden erejével arra törekszik, hogy Izraelt elszigetelje, bojkott alá vonja. Ez a bojkott az arab-iszlám világban szinte teljes sikerrel működik. Irán nyíltan Izrael megsemmisítéséről beszél – hangsúlyozza Gadó.

Ebben a kontextusban értelmezi azt, hogy az antirasszista diskurzust kudarcosnak tartó jobboldali izraeli kormány partnereket keres. Akiket meg is talál azokban a kelet-európai országokban, amelyek ezt az emberi jogi diskurzust egészen más okokból soha nem is tartották fontosnak. Gadó úgy látja, hogy a nyugati világ sérülékeny lett. Ennek oka, hogy a világháború sokkja és a holokausztot követő szembenézés nyomán dominánssá váló progresszív, antirasszista, kirekesztésellenes diskurzus megnehezíti, hogy Európa a harmadik világgal szemben bármilyen elvárást támasszon. Az antidemokratikus rendszereknek könnyű dolguk van, amikor a demokratikus Európával szemben antirasszista, kirekesztésellenes lózungokkal lépnek fel. Ezért a mai Nyugat-Európa tudományos és gazdasági téren jó partnere Izraelnek, de politikai és ideológiai téren nem az – állítja Gadó. – A visegrádi országok viszont sosem léptek rá az önvizsgálat útjára, ennek legékesebb példája a Szabadság téri emlékmű, amely a magyarokat éppen úgy a nácik áldozatainak tünteti fel, mint a zsidókat. Ezekben az országokban a többség nem érzékeny a kisebbségvédő, antirasszista diskurzusra, amely mára az Izrael elleni szimbolikus hadviselés legfontosabb eszközévé vált. (Izrael „rasszista, apartheid állam”, és hasonlók.) A megkésett fejlődés következtében – paradox módon – az önvizsgálat terén messzire nem jutó visegrádi országok jó partnerei Izraelnek – jut Gadó a gondolatmenet végére.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Kérdésünkre, hogy Izraelnek nem túl kockázatos-e az ilyen kétes hírű kormányok barátsága, Gadó János azt válaszolja:

– Izraelnek minden kockázatot jelent, mert csak egyetlen tartós szövetségese van, az Egyesült Államok. Minden más országgal való szövetség bizonytalan, hol ideológiai, hol politikai érdekeken nyugszik. Izrael mindig is kénytelen volt azt a politikát folytatni, hogy ott keres szövetségeseket, ahol talál. A világ gyorsan változik, és mindig Izrael az első, amelyik ezt megérzi. Az izraeli politikának ez az egyik állandó problémája, a tegnapi szövetségesek mára akár ellenségekké válhatnak.

Mindehhez Köves Slomó hozzátesz egy másik szempontot, ami szintén az európai folyamatokból következik: szerinte demográfiai-társadalmi katasztrófába torkollhat, hogy Európában már több tízmillió muzulmán van jelen – gyakorta fizikai veszélyt jelentve a zsidó közösségekre. Az itt lévő muzulmánok zömmel Izrael-ellenesek, de tömegesen politikai erőt jelentenek, s a szavazataikra hajtó politika Izrael ellen pozicionálja Nyugat-Európát. Ezek a folyamatok szerinte Kelet-Európában kevésbé erősek.

A közvéleményt foglalkoztató kérdés az is, hogy a magyar miniszterelnök milyen számítások hatására keresi Izrael barátságát. Gadó ezzel kapcsolatban eszmetörténeti fejtegetésbe kezd. Szerinte a magyar kormány és – Csehország kivételével – a többi visegrádi ország sajátos utat jár: erősen kötődik a nacionalizmushoz, a nemzeti romantikához. Tisza István kormányzása tűnik valamiféle ideálképnek. Nem lehet azonban visszanyúlni a Tisza István-korabeli kormányzáshoz, mert útban van a 20. századi antidemokratikus nacionalizmus, amelynek legsúlyosabb vétke a holokausztba torkolló antiszemitizmus volt.

– Ennek a nacionalizmusnak a tisztára mosásához szükség van a kósersági pecsétre, amelyet Izrael állam hajlandónak tűnik megadni, jól tudván, hogy kivel működik együtt, de kisebbik rosszként tekint az Orbán-féle illiberális rendszerre – jelenti ki.

Arra a közbevetésre, hogy a magyarországi zsidó közösség, amelynek nagy része elutasítja Orbán rendszerét, mintha elárulva érezné magát az említett kósersági pecsét megadása miatt, Gadó azt válaszolja:

– Ezért Izraelt lehet bírálni, de csak azok bírálhatják ezt a politikát, akik számot vetnek azzal, hogy Izrael milyen körülmények között létezik, és milyen szomszédjai vannak. Az Orbán-féle illiberális rendszert kritizálni egy magyar demokratának legitim vállalkozás, mert Európában az összehasonlítási alap a nyugati demokrácia. Bírálni azt, hogy az izraeli kormány ezzel az illiberális rendszerrel szövetkezik, viszont teljesen más dolog. Izraelnek nem olyan szomszédai vannak, mint Szlovénia vagy Ausztria, hanem olyanok, mint Szíria vagy az Irán által vezényelt Hezbollah.

Ezen a ponton megkérdeztük, hogy az Orbán–Netanjáhú-szövetségnek lehet-e olyan kedvező hozadéka, hogy a hagyományos antiszemitizmus a jobboldalon eltűnik. Gadó János úgy látja, hogy a régi fajta antiszemitizmus visszahúzódott Magyarországon.

– A kormány gyakorlatilag monopolizálta az antiszemitizmust, elhallgattatja és kizárólag saját használatra tartja fenn. Úgy használja, ahogy jónak látja, ahogy azt a Soros-ellenes kampány mutatja – mondja, hozzátéve, hogy a társadalom mélyrétegeiben élő előítéleteket ilyen politikával legfeljebb egy időre elhallgattatni lehet, valóban orvosolni nem.

Na de miért jó ez a kapcsolat a magyarországi zsidó közösségnek, amely nyilván örül a két ország közeledésének, de meglehetősen elutasító azzal a két személlyel szemben, aki ennek a folyamatnak az élén áll? Köves Slomó azzal kezdi válaszát, hogy Magyarország a jó oldalára állt, és jó szövetségest talált.

– Ennek van hatása morális szempontból Magyarországra nézve – mondja –, és az antiszemitizmus elleni küzdelem miatt is fontos. Kelet-Európában a politikai pártok, különösen a hatalmon lévő pártok megnyilvánulásainak nagy társadalmi hatása van. Különösen azért, mert nem egy alulról felfelé építkező társadalomban élük. Az, hogy a fej mit csinál, erősen meghatározza a társadalmi attitűdöket. Ha a jobboldali kormánynak Izrael-párti megnyilvánulásai vannak, akkor annak kedvező hatásai lehetnek az össztársadalmi antiszemitizmussal kapcsolatban.

Arról a bizonyos kósersági pecsétről, amely a szélsőjobboldaliság vádja alól jelentene felmentést, Köves mást gondol.

– A zsidó közösség egyik vezetőjének szempontjából mindegy, hogy minek tekintik az Orbán-kormányt a nyugati sajtóban, jobboldalinak vagy szélsőjobboldalinak, vagy a kettő között valaminek. Ha abból a politikai közösségből és politikai identitásból, melyet a miniszterelnök vezet, éppen az Izraelhez való közeledés által ki lehet vonni az antiszemitizmust, akkor az már önmagában is pozitív, támogatandó folyamat.

Gadó János

Gadóval ellentétben Köves Slomó a két ország kapcsolatának javulását sokkal inkább a két kormány közös értékeire, mintsem a taktikára vezeti vissza. Ez annak kapcsán derült ki, hogy megkérdeztük, nem tart-e attól, hogy azok, akik a kormány politikájával élesen szemben állnak, az izraeli partnerséget is negatívan értékelik majd. Hiszen Orbán végletesen polarizálta az országot: ugyanannyian imádják, ahányan gyűlölik, és szinte mindent ezen a szűrőn keresztül látnak az emberek. A rabbi ezt másképp látja.

– Azok, akik az Izraelhez való viszonyukat is „az Orbán-gyűlölet okuláréján keresztül látják”, előbb-utóbb így is, úgy is csatlakoztak volna a Nyugat-Európában már bevett intézményes antiizraelizmushoz, hiszen az Orbán-féle Magyarországgal szembehelyezkedő európai establishment a Netanjáhú-féle Izraellel is szemben áll.

E ponton szóba hozzuk az EMIH által is finanszírozott, nemrég megjelent zsidóságkutatást, amelyből az derül ki, hogy a magyarországi zsidók mindössze egy százaléka támogatja a Fideszt. Innen nézve kérdés, hogy nem kockázatos-e ilyen hangsúlyosan megjelenni a miniszterelnök mellett.

– Kevés nemesebb és testhezállóbb feladat juthat egy rabbinak, mint hogy tevékenyen részt vegyen a hazája és Izrael közötti jó kapcsolat előremozdításában. A fogadó oldalon jelen lenni az izraeli főrabbinál tartott eseményen vagy a Siratófalnál nem a magyar pártpreferenciákról, hanem a magyar zsidó közösség és Izrael jólétének képviseletéről szól – válaszolja erre Köves.

Hozzáteszi: biztos abban, hogy a zsidó közösség nagyobbik része még e végletekig átpártpolitizált magyar közegben is megérti, hogy egy autonóm közösségnek saját érdekében kell fellépnie, és nem lehet eszköz a Magyarországon belüli politikai csatákban. Ennek az elvnek a pártpreferenciákat is felül kell írnia.