Hétfőn vizsgálja meg pszichológus azt a 13 éves kislányt, akit két ismert sportoló erőszakolhatott hónapokon keresztül

Az egyik érintett vízilabdás állítja: tiszta a lelkiismerete. Miközben Bayer Zsolt lehazugozta a kislányt, maga fedte fel az általa védelmezett gyanúba keveredettek neveit.

2018. szeptember 15., 17:30

Szerző:

Nem nevezte meg az ügyvéd, ki ellen tett a 13 éves kislány családja feljelentést szexuális erőszak gyanúja miatt, azt azonban elmondta, ismert sportolókról van szó. Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz szexuális erőszak gyanúja miatt, de nem közölt részleteket. A bűncselekmény büntetési tétele 5-15 év. Az ügyvéd korábban azt mondta, ilyen durva ügyemég nem volt. Gerencsér András a hvg.hu-nak arról beszélt, a kislányt jövő héten vizsgálja meg pszichológus, illetve nőgyógyász. Utóbbi azt vizsgálja, szűz-e. Miután régen történt az ügy, a sértett állítására és szavahihetőségére tudnak támaszkodni az eljárásban.

Sajtóinformációk szerint vízilabdázó az a két ismert sportoló, akiről – mint azt mi is szemléztük – a Blikk egy rendőrségi feljelentés alapján azt írta, két éve rendszeres szexuális kapcsolatot folytatott egy 11 éves kislánnyal.

Az ügyvéd szerint a gyerek nem hazudik, mikor azt állítja, mindkét férfival volt szexuális aktusa, többször is. Ennek úgy szakadt vége, hogy a lány elhagyta a helyet, ahol kapcsolatba került a két férfival.

Miután a beleegyezési korhatár 14 év, így ha ez valóban megtörtént, az szexuális erőszaknak minősül. Bár részleteket nem árult el - a feljelentésben aprólékosan benne van minden -, azt elmondta, a gyerek bizalmával éltek vissza. A lány a történteket másfél évvel később mesélte el a család egyik barátjának, ő kereste meg az ügyvédet, aki leírva megkapta a történetet. Azóta többször beszélt a lánnyal és a családdal is. Azt megerősítette, hogy a lány csapattársai megpróbálták lebeszélni a feljelentésről, de az nem világos, ők miről tudhattak.

A hvg.hu arról ír, volt olyan online oldal, ahol megnevezték azt a két sportolót, akikről állítólag szó van a feljelentésben, illetve annak a Pest megyei egyesületnek a nevét is, ahol kapcsolatba kerülhettek a gyerekkel. Ezért beszéltek az egyesület egyik munkatársával, aki azt mondta, „a két fiú semmilyen értesítést nem kapott a feljelentésről, se a rendőrségtől, sem mástól.” A munkatárs biztos az ártatlanságukban, reméli, hogy kiderül az igazság. Annyit még hozzátett, hogy ismeri a kislányt.

Fotó: Pixabay

Keresték az egyik megnevezett sportolót, de nem vette fel a telefont. Az Index viszont elérte egyiküket, de érdemi nyilatkozatot nem kapott, a férfi csak annyit mondott: „nagyon sajnálom, de érthető okokból nem beszélhetek önnel.” A Bors is elérte az egyik sportolót, az olimpiai bajnok azt mondta, tiszta a lelkiismerete.

„A társamat ne keressék, mert hozzám hasonlóan külföldön tartózkodik. Szombat délelőtt értesültem nevesítésemről. Egyelőre nem kívánok nyilatkozni. Mindössze annyit mondok, hogy az ügyben tiszta a lelkiismeretem.”

Arra, hogy az üggyel összefüggésbe hozott egyik sportoló azt mondta, tiszta a lelkiismerete, Gerencsér András úgy reagált, „ez egy egyszerű védekezés, csak akkor lesz baj, ha kiderül, hogy mégsem így van.” Többször hangsúlyozta:

a lánynak nem áll érdekében hazudni egy ilyen ügyben.

„Esetében erkölcsi következménye lenne annak, ha valakit hamisan vádol meg.” Bár van, aki szerint „problémás” a gyerek, az ügyvéd azt mondta, „nem tudok olyan problémát elképzelni, ami miatt egy gyerek ekkorát hazudna.”

Miközben lapunk egyelőre nem lelt a gyanúba keveredett sportolókat megnevező médiumokra, Bayer Zsolt ismert kormánypropagandista egy blogbejegyzésben lehazugozta az érintett kislányt és ő maga a két sportoló megnevezésével kelt a védelmükre. Ráadásul a Fidesz-tag publicista mindezt olyan keresetlen stílusban tette, hogy azzal a média üggyel foglalkozó munkatársait ostorozza.

Arról ugyanakkor Bayer vélhetően elfeledkezett, hogy – mint megírtuk – az Andy Vajna tulajdonában lévő Bors a TV2-re hivatkozva szellőztette meg, hogy a két sportoló vízilabdázó, egyikük olimpiai bajnok, a másik családapa. A filmügyi kormánybiztos csatornája és bulvárlapja márpedig azt is tényként kezelte, hogy a Bayer által védelmezett férfiak áldozatukat egy Budapesthez közeli sportegyesületében erőszakolták meg. „Az egyik erőszaktevő az akkor mindössze 11 éves kislány edzője volt” – állították ezen médiatermékek.

Frissítés!

A TV2 Tények az esti híradóban nevesítette az állítólagos elkövetőket, de hivatalos gyanúsítás nincs, még folyik a rendőrségi nyomozás.

A kereskedelmi tévé hírműsora „Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt az erőszakoló” címmel közölte a 11 éves lány elleni erőszakról szóló riportot. Eközben a Blikknek az épp a lap által nyilvánosságra hozott, elképesztő történet érintettjének, egy kiskorú lány ellen elkövetett erőszak gyanújába kevert sztársportolónak a jogi képviselője, Hegedűs László azt mondta: a jövő héten hivatalosan is megnevezik az ügy érintettjeit.

Anélkül, hogy a rendőrségi feljelentés ismerete, mindenféle vizsgálat, s az ügyben majdan eljáró bíró helyett ítéletet hoznánk, fontos ismeret azoknak, akiket erőszak ért, vagy tudomásuk van róla, hogy a környezetükben valakit szexuális bántalmazás érhetett: a NANE Egyesület a KERET Koalíció tagjaként a szexuális erőszak áldozatai és az áldozatok támogatói számára segélyvonalat hozott létre.

A vonalat bárki hívhatja, aki szexuális erőszak áldozata lett, attól függetlenül, hogy

  • nő, férfi vagy gyerek
  • transznemű vagy cisznemű
  • heteroszexuális, leszbikus, meleg, biszexuális vagy bármilyen más irányultságúnak határozza meg magát
  • a partnere, ismerőse, rokona, munkatársa, főnöke vagy esetleg egy idegen követte el ellene az erőszakot
  • otthon, valamilyen intézményben, a munkahelyén vagy közterületen érte az erőszak
  • nemrégiben vagy akár évtizedekkel ezelőtt történt eseményről van szó.
  • Várjuk továbbá a hívását
  • az áldozatot segítő személyeknek,
  • illetve professzionális támogatóknak is.

A KERET Koalíció („Koalíció a szexuális Erőszak Ellen a Túlélőkért”) 2010-ben alakult meg magyarországi civil jogvédő szervezetekből: Amnesty International Magyarország, MONA Alapítvány, NANE Egyesület, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, PATENT Egyesület. A Koalíció tevékenységeit az Open Society Institute – Nyílt Társadalom Intézet támogatta. A vonalon dolgozó segítők tisztában vannak a szexuális erőszak társadalmi hátterével, nem hibáztatják az áldozatokat, és hisznek a hívóknak.

„Tudjuk, hogy a szexuális erőszak nem csak akkor erőszak, ha az elkövető ismeretlen, ha a támadás közterületen történik, vagy ha volt behatolás. Tudjuk, hogy az elkövető lehet gazdag és befolyásos is, és hogy nem csak kényszer vagy halálos fenyegetés esetén beszélhetünk erőszakról, hanem már akkor is, ha az áldozat nem egyezett bele a történésekbe. Úgy gondoljuk, hogy az alkoholos befolyásoltság vagy a droghasználat nem jelentenek beleegyezést, mint ahogy az sem, ha az áldozat elfogadott egy italt, vagy elment az elkövető lakására. Az erőszak csakis az elkövető felelőssége, sosem az áldozaté!” – írják.

A szexuális erőszak segélyvonal száma: 06-30-982-5469

– mobil tarifával hívható segélyvonal pénteken 10-14-ig.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.